Patonay Imre a Zalakerámiánál

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
Vágólapra másolva!
2008.06.25. 01:33
Címkék
Hatalmas átalakuláson megy keresztül a férfi kosárlabdabajnokságban szereplő Zalaegerszeg. Két hete Völgyi Péter lett a csapat új vezetőedzője, néhány napja igazolták az amerikai Calvin Watsont, kedden pedig a klub bejelentette, hogy két évig Patonay Imre lesz az együttes szakmai tanácsadója és Trepák Zoltán is kékfehérben folytatja.

Június mindig a nagy bejelentések időszaka Zalaegerszegen. Két éve a Zalakerámia névadó szponzori támogatását és a szerb Nikola Lazics visszatértét, tavaly a SADE jelentős szponzorációját és a válogatott Kámán Tamás hazatérését jelentették be ebben a hónapban. A várakozások ellenére rosszul sikerült a szezon, a vezetőség nemrégiben sajtótájékoztatóján ismerte el, hogy az edzővel és a játékosokkal együtt felelős a kudarcért.

A változtatások első lépéseként az egerszegi nevelésű, a Péccsel bajnoki és kupabronzot szerző fiatal tréner, Völgyi Péter váltotta a lejáró szerződésű Nikola Lazicsot, majd – a ZTE-nél megszokotthoz képest igen korán – június 17-én az első idegenlégiós is szerződést kötött a klubbal.

Ha Calvin Watson a szeptemberi érkezését követő két-három hét alatt igazolja a róla szerzett információkat, egy évig marad a csapatnál. A 196 centiméter magas, 98 kilogrammos, az egyes, kettes és hármas poszton egyaránt bevethető játékos Birminghamben született, a North Texas egyetemi csapatában játszott, ahol utolsó szezonjában 15.7 pont és 4 lepattanó volt az átlaga, tavaly pedig Ausztriában, Klosterneuburgban szerzett meccsenként 18.1 pontot és 3.2 lepattanót. Sokoldalúsága és emberi tulajdonságai miatt esett rá a választás.

Újabb egy hét után Kelemen Péter, a klub elnöke ismertette a legmeglepőbb fejleményt, miszerint nem hagyhatták, hogy egy olyan kvalitású szakember, mint Patonay Imre tapasztalata kihasználatlan maradjon – Völgyi Péterhez hasonlóan két évre szerződtették a Körmendet kétszer bajnoki címig vezető, az utánpótlás-nevelésben is jártas, kiváló szakembert, akit szakmai tanácsadóként alkalmaz a Zete. Patonay Imre éveken át volt Völgyi Péter edzője az ifi- és kadettválogatottnál, a körmendi klubtól történő távozása után, az előző évadban Budaörsön dolgozott, és ezt követően is segíti az NB I B-csoportos csapatot. A játékoskiválasztásban, a taktikai és edzéstervek kidolgozásában, a fiatal tehetségek csiszolásában is számítanak a meccseken a kispadra is leülő Putesz szakértelmére.

Az ismert edzőnek nagy tapasztalata van a tehetséggondozásban, ami azért különösen fontos, mert a ZTE keretében sok a helyi, jó képességű játékos – összhangban a hároméves, a Zalakerámiával kiötlött fejlődési tervvel. Marad a gárdánál Kámán Tamás, Gáspár Dávid, Simon László, Baki Gergő, Tóth Ádám, Stárics Kornél – mindannyian zalaiak és korosztályos válogatottak. Hozzájuk csatlakozik két évre a 209 centiméter magas, 31 éves Trepák Zoltán Nyíregyházáról és két, esetleg három légiós az egyes, a négyes és az ötös posztra. Az új szezonban biztos nem játszik Egerszegen Hoffmann Balázs, Keresztes Rafael, Kováts Viktor, az amerikai Mark Walters, és valószínűleg nem láthatjuk viszont a deréksérüléssel bajlódó Vladimir Miskovicsot, valamint a feljavuló Reggie Bassettet sem.

Ha ez a tudatosság és lendület állandósul a ZTE háza táján, a két szakember könnyen teljesítheti a nyolc közé kerülést mint alapvető célt, és hosszú idő után újra nagy csatákat láthat a Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok közönsége.

Legfrissebb hírek

NB I: egymérkőzéses eltiltást kapott a Zalaegerszeg vezetőedzője

Labdarúgó NB I
9 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Hetvennél elkezdett fájni...

Vizes vb 2025
10 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
26 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
46 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik