Az Eb-re készülnek

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.06.25. 01:33
Címkék

Szerbia lett a Világliga győztese, miután a döntőben 7–3-ra győzött az Egyesült Államok ellen. A magyar válogatott az idén nem indult a sorozatban, legfőbb olimpiai riválisa azonban meggyőző teljesítménnyel gyűjtötte be az aranyat, hiszen az elődöntőben 13–3-ra nyert Montenegró ellen. Kemény Dénes csapata eközben a szerda délutáni, amerikaiak elleni leányfalui edzőmeccsre, illetve a pénteken kezdődő szombathelyi ING-kupára készül. „Hat-hét emberre mint fix utazóra számít a kapitány, csak még nem mondja – a hét végéig kell várnunk…” – közölte Biros Péter az esemény sajtótájékoztatóján, a július 4-én Málagában kezdődő kontinenstornára utalva. A kapitány az előző heti, Románia elleni páros gyakorláshoz hasonlóan fontosnak minősítette a hét végi kupát, majd hozzátette: „Alakul a csapat. Azért adtam mindenkinek sok lehetőséget az eddigi tesztmeccseken, hogy ezen a hétvégén kellőképpen megfontolva jelölhessem ki azt a tizenhárom pólóst, aki az Európa-bajnokságon játszik.”

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
3 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
3 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik