Ahogy Franciaországban, úgy Olaszországban is óriási figyelem kísérte a franciák elleni mérkőzést, amely a C-csoport második helyén továbbjutó csapat kilétéről hivatott dönteni. Az olaszok végül 2–0-ra győztek, úgy, hogy a 24. perctől emberelőnyben futballozhattak Abidal kiállítása miatt. A spanyolok elleni negyeddöntőre készülő olasz válogatott játékát a Roma edzője, Luciano Spalletti elemezte.

Fotó: Action Images (archív)
Habár a kép még a Nápoly elleni bajnoki után készült, a franciák elleni meccs után is "megbúbolta" volna De Rossit (jobbra) Spalletti

Fotó: Action Images (archív)
Habár a kép még a Nápoly elleni bajnoki után készült, a franciák elleni meccs után is "megbúbolta" volna De Rossit (jobbra) Spalletti
„Külön kitérnék játékosom, Daniele de Rossi teljesítményére, aki azon felül, hogy gólt lőtt, a védősor előtti, stratégiailag roppant fontos területet - ahol Henry és Benzema mozgott – nagyszerűen ellenőrizte. Ráadásul remek érzékkel zárkózott fel a támadásokhoz, ezáltal sokszor tudtunk létszámfölényt kialakítani elöl” – dicsérte emberét Spalletti.
Spalletti szerint, bár a kiállítás kétségtelen előnyt jelentett, az olasz csapat már az addig eltelt időben is dominált. A piros lapot követő francia csere pedig egy cseppet sem lepte meg, hiszen a francia kapitány Raymond Domenech kényszerhelyzetbe került.
„A kiállítás előtt már jó nyomon voltunk, Abidal kiválása pedig végleg feltörte az egyensúlyt, remekül kezeltük az emberelőnyös helyzetet. Az elsőre meglepő Ribery-Nasri, Nasri-Boumsong cserében nem látok kivetni valót, mert a körülményeket is vizsgálni kell. A kiállítást követően, védőt kellett behozni, és szegény Nasri lehívása után Henry és Benzema személyében, még így is két minőségi támadó maradt a pályán.”
A szakember ezúttal sem tért el jó szokásától, ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a francia védelem egyik alapja, a keze alatt futballozó Mexes nem volt ott az Eb-n. „Látva a franciáknak az összes meccsét és a kapott góljaikat, továbbra is tartom: Mexes kényelmesen elfért volna ebben a védelemben.”
Az viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy futballedző név szerint megdicsérjen egy játékost, most azonban mégis ez történt, ráadásul nem is eggyel. Spalletti alig hagyott ki valakit a győztes olaszok közül.
„De Rossi nagyot játszott, Cassanonak voltak remek periódusai, de folyamatában Pirlo jobb volt. Grosso és Zambrotta végig felügyelet alatt tartotta a széleket, és persze meg kell említeni Buffont, aki nagyon koncentrált volt.”
„És hogy jelenthet e pluszt ez a győzelem a későbbekben?” – tette fel a kérdést magának a mester, amit gyorsan meg is válaszolt:
„Az ilyen típusú győzelmek megsokszorozzák az önbizalmat. A fejlődés már látszik a befejezési fázisban is, ahol azért voltak problémák, persze a csapat a szerencsével is hadilábon állt eddig” – zárta értékelését Spalletti.
Legfrissebb hírek

Üzenet a palackban: áll a bál az AS Románál
Olasz labdarúgás
2024.10.29. 16:23

Az AS Roma menesztette Daniele De Rossit – hivatalos
Olasz labdarúgás
2024.09.18. 09:22

Daniele De Rossi a Romával visszatér Kassára
Minden más foci
2024.07.22. 09:36
Ezek is érdekelhetik




