Üzenet a palackban: áll a bál az AS Románál

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2024.10.29. 16:23
Ivan Juric és egy palack (Fotó: AFP)
Az AS Roma a nagy nyári átalakulás után nem a legjobban muzsikál: a bajnokságban a 11. helyen áll a fővárosi csapat, 9 forduló alatt 10 pontot szerezve, az Európa-ligában legyőzte odahaza a Dinamo Kijevet, de kikapott az Elfsborgtól. Nem csoda, hogy egyre több és egyre furcsább hírek érkeznek a „farkasok” háza tájáról.

A csapat edzője, a De Rossit szeptember 18-án váltó Ivan Juric alatt finoman fogalmazva is inog a szék, a Corriere dello Sport értesülései szerint a csapat korábbi edzője, Daniele De Rossi találkozott New Yorkban a csapat tulajdonosával, Dan Friedkinnel, de mint kijelentették a felek, egyáltalán nem arról volt szó, hogy De Rossi váltaná fel Juricot, aki ellen többször is tüntettek a drukkerek (a szurkolók a játékosokat sem kímélték).

Ivan Juric tehát a csapat vezetőedzője, és mint a Corriere kiderítette, ebbéli minőségében tűzött össze eléggé hevesen a védelem alapemberével, a keret második legértékesebb játékosával, Gianluca Mancinival, akit alaposan leszidott a Fiorentina elleni mérkőzés félidejében Moise Kean második gólja és a védő egyéb hibái miatt.

Ivan Juric egy palackot is hozzávágott a játékoshoz, mert az szerinte nem jól reagált a kritikákra, ám a palack nem találta el Mancinit – de majdnem a Mancini mellett álló csapatkapitányon, Lorenzo Pellegrinin csattant.

Ezt követően Mancini nekiment Juricnak, bár a klub cáfolja, hogy fizikai tettlegességre is sor került volna a mester és tanítványa között. Mancini a második félidőre már nem ment ki...

Pellegrini ez ügyben megőrizte a hidegvérét, sem a mester kritikái, sem a palackja nem őt célozták, ellenben csúnyán összeveszett a sportigazgatóval, Florent Ghisolfival, aki a csapatot kritizálta, Pellegrini pedig kiállt a társai mellett. 

Ghisolfi olasz szakírók szerint azt szeretné, ha Juricot a 73 esztendős Claudio Ranieri váltaná a kispadon, és a római krízis miatt a sportigazgató nem utazott el az Aranylabda-gálára.

 

Legfrissebb hírek

Meglepően egyoldalú meccsen páholta el a Bologna a Laziót; győzött a Roma

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 17:58

„Varga Zoltán színesen, ötletesen játszott”

Népsport
2025.03.16. 10:10

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Üzbég találat döntött, a Roma hazai pályán legyőzte a Bilbaót az El-nyolcaddöntőben

Európa-liga
2025.03.06. 22:57

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55
Ezek is érdekelhetik