Daniele De Rossi a Romával visszatér Kassára

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 09:36
Daniele De Rossi 2009-ben még az AS Roma játékosaként, most a „farkasok” edzőjeként érkezik Kassára (Fotó: Getty Images)
Tizenöt esztendő után stadionavatóra tér vissza Kassára az AS Roma és egykori játékosa, ma már vezetőedzője, Daniele De Rossi.

Néhány nap múlva nem csupán Magyarországon, de több környékbeli országban is elrajtol a 2024-2025-ös labdarúgóidény. Nem véletlen, hogy aki csak teheti, a főpróbának igyekszik megadni a módját. Amíg a Zalaegerszeg a ZTE Fiesztán a horvát NK Sibenik ellen lépett pályára (a végeredmény 1–2 lett), a Tatabánya pedig zárt kapus meccsen Ausztriában játszott a portugál első osztályban legutóbb bronzérmet szerző FC Porto vendégeként (a harmincszoros portugál bajnokcsapat győzött 4–2-re), a magyar többségi tulajdonban lévő FC Kosice az egyik legnépszerűbb olasz klubot, az AS Romát fogadja hétfőn 19.30-kor.

„A kassai találkozó több mint egyszerű felkészülési mérkőzés – tudta meg lapunk a „farkasokat” Szlovákiába hozó FIFA-licences menedzsertől, Gelei Károlytól. – Bár a Kassai Futballaréna adott otthont már Niké Liga-meccsnek, illetve a Szlovák Kupa döntőjét is itt rendezték májusban, a létesítményt hivatalosan ezzel a mérkőzéssel adják át. Az aréna a város tulajdona, nem meglepő, hogy óriási a felhajtás, nagy ünnepség előzi meg a gálameccset. Elővételben minden jegy elkelt, ami azt jelenti, hogy tizenkétezer néző várja az olasz sztárklub labdarúgóinak fellépését.”

S hogy miért éppen az AS Romára esett a vendéglátók választása?

A „farkasok” nemcsak Itáliában, hanem Európa-szerte, így Magyarországon és Szlovákiában is rendkívül népszerűek, Kassán pedig nem felejtették el, ami a két klubot összeköti: 2009. augusztus 20-án Európa-liga-mérkőzésen fogadta az FC Kosice a Francesco Totti és Daniele De Rossi nevével fémjelzett olasz gárdát, és óriási meglepetésre, kétgólos hátrányból egyenlítve 3–3-as döntetlent ért el. (A történeti hűség kedvéért azért álljon itt, hogy a visszavágóra már nem szívesen emlékeznek a kassaiak, az Örök Városban ugyanis súlyos, 7–1-es vereséget szenvedtek, és természetesen búcsúztak a kupasorozattól.)

„A kassaiak kifejezett kérése volt, hogy az AS Romát szeretnék ellenfélként vendégül látni a stadionavatón – mondta a menedzser a mérkőzés háttérmunkájáról. – Nem volt egyszerű időpontot találni a gálameccsnek, ugyanis rendkívül sűrű az olasz sztárklub programja, de végül sikerült beszorítani a felkészülési menetrendjébe. A rómaiak hétfőn charterjárattal érkeznek Kassára, a délutáni pihenő után este következik a meccs, utána azonnal repülnek is vissza Olaszországba. Annak kifejezetten örülnek a házigazdák, hogy a római klub ikonját, Daniele De Rossit tizenöt évvel ezelőtt még játékosként, most pedig az együttes szakvezetőjeként láthatják vendégül.”

A közelmúltban véget ért Európa-bajnokság, illetve Copa América miatt lesz hiányzó a római keretben, de így is számos felnőtt- és utánpótlás-válogatott játékosára számíthat a Kassára immár vezetőedzőként visszatérő Daniele De Rossi.

Felkészülési mérkőzés
19.30: FC Kosice–AS Roma, Kassa (Tv: Match4)
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik