Kusztor Péter is indulhat Pekingben

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.06.03. 07:26
Címkék
Ami eddig is valószínű volt, mostanra hivatalossá vált: Bodrogi László mellett Kusztor Péter indulhat a pekingi olimpia mezőnyversenyében.

„Ömlik az eső, Kusztor Péter és Haiszer Ákos éppen szökésben van” – mondta Stubán Ferenc, a P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec csapatfőnöke, miközben arról érdeklődtünk, döntött-e már arról, ki lesz Bodrogi László mellett a másik magyar olimpiai induló. „Mivel a hétvégén külföldi versenyeken voltunk, hivatalosan még nem tudtam közölni az elnökséggel a döntést, de a tavalyi és az idei eredmények alapján Kusztor Péter utazhat Pekingbe, az első számú tartalék pedig Ivanics Gergely lesz.”

Az említett szökés aztán sikertelenül végződött, így az 1.2es kategóriájú 54. Trofeo Alcide De Gasperin sprintbefutó döntött, amelyben a lengyel Jaroslaw Marycz volt a leggyorsabb, a főmezőnnyel beérő Kusztor Péter a 13. helyen végzett a 178 indulót felvonultató mezőnyben.

„Szerettem volna ranglistapontot szerezni, de nem vagyok sprinteralkat. A szökésben nem volt összhang, kevesen akartak vezetni – mondta a befutó után Kusztor Péter, akinek az első tízben kellett volna végeznie a pontszerzéshez. – Ami az olimpiát illeti, bíztam benne, hogy ha év elején is jól teljesítek, én kapok lehetőséget. Nagyon boldog vagyok, hogy rám esett a választás, régi álmom teljesült ezzel. A csapaton belül szerencsére mindenki elfogadta, belátta, nekem van a legjobb esélyem, és támogattak.”

A pályafutása során 11 győzelmet (az idén eddig egy első és két harmadik helyet) szerző kerékpáros tíz nap pihenőt kapott Stubán Ferenctől, majd következik a közvetlen olimpiai felkészülés. Kusztor szerint ha ez jól sikerül, a legjobb ötvenben is végezhet Pekingben. A 23 éves kerekes legközelebb a magyar bajnokságon indul, majd a Gemenci Nagydíj szerepel programjában. Emellett indulhat olasz egynapos viadalo(ko)n, de ez, akárcsak a Tour de Hongrierészvétel, még kérdéses.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Kassa–Dunaszerdahely

Minden más foci
27 perce

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
49 perce

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
1 órája

Curling: legalább egy erős csapatot le kell győzniük a mieinknek az olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
1 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
1 órája

Gondok Szalai Attila klubjánál: letartóztatási parancsot adtak ki a Kasimpasa tulajdonosa ellen

Minden más foci
1 órája

Prima Primissima díj: Illés Fanni és Nyilasi Tibor is a jelöltek között

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik