Állva maradt a Domino

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.06.01. 01:30
Címkék
Zsinórban harmadszor lett bajnok a Domino-Honvéd, miután 0–2-ről fordítva legyőzte az ob I fináléjában a trónkövetelő OSCCemelog együttesét.

A Honvéd kezdte lélektani előnnyel a női bajnoki döntő ötödik találkozóját. Mert bár az első két meccs megnyerése után a OSC kétszer is lezárhatta volna a párharcot, a Kőér utcában, majd a Margitszigeten is alulmaradt az elmúlt két kiírást megnyerő Dominóval szemben, amely így lendületből érkezett a mindent eldöntő – hazai – mérkőzésre.

A riválist a kupadöntőben már legyőző vendégek kezdtek jobban, Zantleitner Krisztina centergólja után azonban Ludas Matyi módjára háromszor vágott vissza a Honvéd az előző mérkőzés hőse, a center Tóth Ildikó vezérletével. Persze a kihívó nem akarta megadni magát ilyen könynyen: a második negyedben villámgyorsan egyenlített, és innentől végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Az OSC-t egyedül tartotta versenyben a négy gólt szerző spanyol Anna Pardo, míg a Dominóban mindig volt valaki, aki lendített a csapat szekerén.

Az első negyedben Tóth Ildikó duplázott, a végén pedig Tomaskovics Eszter döntötte el az aranyérem sorsát. Társa első gólját Györe Anett fejelte meg még eggyel (8–6-ra vezetett ekkor a Honvéd), viszont Tomaskovics kiállítása utá n Pardo ismét közelebb hozta az OSC-t. Az utolsó percben Tomaskovics értékesítette a saját maga által kiharcolt büntetőt, a hátralevő 37 másodpercben pedig az OSC már csak egyszer volt eredményes, így a Honvéd zsinórban harmadszor lett magyar bajnok.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Kassa–Dunaszerdahely

Minden más foci
25 perce

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
47 perce

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
1 órája

Curling: legalább egy erős csapatot le kell győzniük a mieinknek az olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
1 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
1 órája

Gondok Szalai Attila klubjánál: letartóztatási parancsot adtak ki a Kasimpasa tulajdonosa ellen

Minden más foci
1 órája

Prima Primissima díj: Illés Fanni és Nyilasi Tibor is a jelöltek között

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik