Peking 2008: Klöden meggondolta magát, mégis indul az olimpián

Vágólapra másolva!
2008.05.22. 00:40
Egy nappal az után, hogy lemondta a válogatottságot, mégis hajlandó lenne német színekben versenyezni a pekingi olimpián Andreas Klöden kerékpáros.
"A sportág a sorozatos doppingbotrányok miatt már nem olyan népszerű Németországban, mint korábban, de büszke lennék rá, ha képviselhetném hazámat Pekingben. Jelenleg én vagyok a legjobb német időfutam-specialista. Ha beválogatnak, indulni fogok!" – mondta a 32 éves bringás a cyclingnews című internetes szaklapnak. A versenyző kedden még úgy nyilatkozott, hogy a nyári játékokon két számban is tervezte a részvételt, de ez megvalósíthatatlan álom számára, és befejezte az együttműködést a német csapattal. "Az otthoni média megölte a kerékpársportot azzal, ahogy tálalta a doppingügyeket" – tette hozzá.Klöden - aki 1998 és 2006 között szerepelt az utóbb doppingbotrányoktól hangos T-Mobile együttesében – kedd este a harmadik helyen végzett a Giro d,Italia első egyéni időfutamos szakaszán.
Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19
Ezek is érdekelhetik