Detroit–Pittsburgh döntő

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.05.21. 01:48
Címkék

Két kisebb kellemetlenség után a Detroit Red Wings megnyerte a Dallas Stars elleni nyugati főcsoportdöntő hatodik meccsét, és immár Stanley-kupa-döntős. A váratlan gondok egy-két gólos vereségekben nyilvánultak meg, amelyek azonban megtették hatásukat: a Detroit kedd hajnalban egy harmad alatt ütött hármat – bőséggel megalapozva a 4–1-es győzelmet és a nagydöntő elérését. „Tudtuk, hogy jók leszünk, hiszen legutóbb sem voltunk rosszak. Kezdetben kicsit idegesen játszottunk, de profik vagyunk, összekaptuk magunkat, és segített, hogy végigbeszéltük, mit kell jobban csinálnunk. Nekik estünk, ami gyümölcsözött” – összegzett Mike Babcock, a Red Wings mestere. A Detroit utolsó szezonbeli ellenfele a Pittsburgh Penguins lesz, és Babcock már erről is értekezett: „Nagyon ügyesek, remek csatáraik vannak, a hátvédek jól járatják a korongot, a kapusuk pedig jó formában van. Fantasztikus fejlődésen mennek keresztül, és van néhány emberük, akik igazán tudnak korcsolyázni. Nagy kihívás a finálé, már várjuk.”

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik