Balhés rangadó

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.05.20. 01:19
Címkék

Az 1993-ban alapított J-League történetében még nem volt olyan durva incidens, amilyen a vendégek 3–2-es sikerével záruló Urava Reds–Gamba Oszaka rangadót kísérte. A lefújást követően a győztes csapat tagjai körtáncot lejtve ünnepeltek, mindez felhergelte a hazai szurkolókat, akik áttörték a szektorokat elválasztó kerítést. A biztonsági személyzet tehetetlensége miatt a rohamrendőrök fellépésére volt szükség. A lefújás után 5000 Urava-drukker sorakozott fel a vendégszektor kijáratainál, és a látogatók csak három óra múltán, rendőri kísérettel távozhattak a stadionból. Marcus Tulio Tanaka, a hazaiak hátvédje szerint a vendégjátékosok a felelősek a történtekért. „El kell fogadnunk, hogy megvertek minket, de ha mi nyerünk, nem így ünnepeljük a győzelmet. Bármi történjék is, tisztelni kell az ellenfeleket” – hangzott a sajátos érvelés. A liga elöljárói példás büntetésre készülnek. A hírek szerint 100 ezer dolláros (16.3 millió forintos) bírságot is kiszabhatnak az Ázsiai Bajnokok Ligája tavalyi kiírását megnyerő, a J-League küzdelmeit az idén is vezető Uravára, amely az első pontlevonással sújtott japán profi ligás csapat lehet.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik