Minden gól sokat ér

A mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, BORBOLA BENCEA mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, BORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.05.04. 00:44
Címkék
A DVSC-TEVA nem hibázik: a riválisok szombati botlását kihasználva Herczeg András együttese a REAC elleni, gólkülönbség-javító 4–0-s győzelemmel ismét nagy lépést tett a bajnoki cím felé. A korábban a Lokiban és a REACban is futballozó Madar Csaba már a találkozó előtt megmondta: Aczél Zoltán együttesének csatárok nélkül nem sok esélye lesz a Debrecen otthonában.

A játékos, aki mindent tud a két csapatról…

Ismeri a debreceni futballisták minden rezdülését, tudja, milyen érzés bajnoki címet ünnepelni a Lokival, saját bőrén tapasztalta, milyen kulturált futballt játszik a REAC, és hogy mennyire nehéz vendégként pályára lépni a Nagyerdei Stadionban.

Sőt tudja azt is, hogy szombat esti győzelmével a Loki még jó eséllyel bajnok lehet…

A korábban Debrecenben hosszú évekig futballozó, fél évvel ezelőtt viszont a REAC együttesétől visszavonuló Madar Csaba szombat este ott ült a lelátón két korábbi csapata mérkőzésén, és megjósolta: a sérült Nyerges Krisztiánt és Torma Gábort nélkülöző rákospalotaiaknak nem sok esélyük lesz a Loki otthonában.

„Jól ismerem mindkét együttest, és tudom, hogy a REAC-nak mekkora problémát jelentett, hogy két állandó csatára kihagyta a szombati meccset – értékelt a lefújás

után az aktív futball felhagyása után manapság a megyei első osztályban szereplő Hajdúszoboszló együttesében szereplő középpályás. – Nem játszottam sokáig Rákospalotán, de pontosan tudom, milyen felfogás jellemzi Aczél Zoltán együttesét: idegenben is bátran felvállalja a játékot, szombaton viszont a találkozó első részében nem sok valósult meg ebből. Ekkor látszott igazán, hogy támadók nélkül kevésbé tudják megtartani elöl a labdákat, nehézkesen tolják feljebb a védekezésüket, éppen ezért többször percekig a tizenhatosuk elé szorultak.”

A találkozó egyes periódusaiban viszont ezúttal is hozta formáját a REAC. A kezdést követően ugyan valóban volt egy kisebb üzemzavar a védekezésben, a folytatás viszont már nem volt ilyen egyértelmű: a Loki támadásaiba egyre több hiba csúszott, a REAC pedig elkezdte a nagycsapatok ellen alkalmazott idegőrlő futballját. Egy passz jobbra, egy pörgetés balra, beindulás a mélységből, mindez szigorú védekezéssel fűszerezve. Nem is ízlett a Lokinak a rákospalotaiak stílusa.

Egészen az 51. percig. Czvitkovics Péter fineszes csavarását követően örömittasan ordíthatta a debreceni estébe a helyi bemondó: „…végre megszerezte a vezetést a bajnokcsapat!”

Innentől pedig egyértelmű volt: a Debrecen nem engedi meg magának a luxust, hogy az MTK és a Győr után ő is pontokat hullajtson el a bajnoki hajrában.

Nagyon úgy tűnik, Herczeg András együttese nem hibázik a bajnoki finisben, ezzel egyre nagyobb nyomás alatt tartja a többi, aranyérem után ácsingózó csapatot.

Az élvonalban öt (a Debrecennel három, az MTK-val két) bajnoki címet ünneplő Madar Csaba amondó: az MTK botlásával ugyan nagy lehetőség nyílt a Loki előtt, ám hogy az aranyérem végül hová kerül, csak az utolsó fordulóban dől el.

„Teljesen nyílt a bajnokság, és úgy gondolom, az utolsó forduló utolsó percéig az is lehet – morfondírozott Madar Csaba. – Habár a REAC-nál hagytam abba az aktív futballt, örülök a Loki újabb győzelmének. Kétség sem férhet hozzá: a Debrecennek szurkoltam. Szorítok a srácoknak, hogy az idén is ők legyenek a bajnokok. Én már tudom, milyen jó érzés, és szeretném, ha azok a fiatalok is megtapasztalnák, akiknek még nem volt ebben részük.”

Nos, a három pont mellett fontos volt a gólkülönbség javítása is, hiszen azonos számú pont és győzelem után ez rangsorol – márpedig a DVSC és az MTK összevetésében debreceni szempontból a forduló előtti mínusz nyolc már csak mínusz kettő...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik