„Forca Joao” – üzente a Tour de France szombati szakasza előtt kerékpárosának az UAE csapata, Almeida ugyanis bordatörése ellenére sem adta fel a küzdelmet, rajthoz állt Saint-Méen-le-Grandban. A pénteki bukásban szintén érintett Eddie Dunbar viszont feladni kényszerült, ő már nem vágott neki a Lavalig vezető 171.4 kilométeres útnak. Két dimbes-dombos nap után ezúttal a sprintereknek kedvezett a viszonylag sík szakasz, csupán egyetlen negyedik kategóriás emelkedővel kellett megküzdeni. A befutó ugyanakkor nem tűnt egyszerűnek, három körforgalom, emelkedő és enyhe balos kanyar várt a végén a versenyzőkre.
A lassú rajtot követően nem alakult ki szökevénycsoport, a mezőny együtt érkezett meg a vitréi részhajráig, amelyet a zöld trikót viselő Jonathan Milan nyert meg. Közben az UAE rádiója nagyszerű híreket közölt a sárga trikós Tadej Pogacarral, a menyasszonya, Urska Zigart hetedik lett a női Giro szombati, hegyi szakaszán, míg Isaac Del Toro megnyerte az Osztrák körverseny királyetapját, és vezeti az összetettet egy szakasszal a vége előtt.
A mezőnyben tekerést a TotalEnergies csapata 82 kilométerrel a vége előtt megunta, két kerékpárosuk ellépett, Mattéo Vercher és Mathieu Burgaudeau előnye ekkor még nem haladta meg az egy percet. Craon városa előtt Marc Soler esett el, az UAE versenyzője egy kerékpárcsere után folytatta, felért a mezőnyhöz.
A két szökevény mintegy ötven kilométer megtétele után sűrűn nézett hátrafelé, előnyük hat másodpercre apadt, de nem fogyott el teljesen, sőt nem sokkal később újra fél perccel vezettek Vercher-ék, sőt később már az egy percet is átlépte a fórjuk. A húsz kilométeres kaput követően újabb bukás történt, az Intermarché-Wanty színeiben tekerő német Jonas Rutsch esett nagyot, de felállt és folytatta.
A nap egyetlen emelkedőjéért járó pontot Burgaudeau szerezte meg, aztán „lesz, ami lesz”, csapattársát lehagyva elindult egyedül. Közben a mezőny végén a Soudal Quick-Step Európa-bajnok sprintere bringacsere miatt maradt le, de viszonylag hamar felért, míg Burgaudeau előnye kilenc kilométerrel a vége előtt fogyott el.
Hátszélben és lejtmenetben nyolcvan kilométer per órás sebességgel hagyta el a mezőny a két kilométeres kaput, feltűnt jó pozícióban Milan, de hozták Biniam Girmayt, Kaden Grovest és a többi sprintert is. Milan viszont tökéletesen oldotta meg a végét – Van Aert jött mögötte a második helyen, de esélye sem volt a Lidl-Trek kerékpárosával szemben, aki így saját jogán viselheti a zöld trikót.
Vasárnap a Chinon és Chateauroux közötti 174.1 kilométeres, szintén sík szakasz vár a kerékpárosokra.
TOUR DE FRANCE
8. szakasz (Saint-Méen-le-Grand–Laval, 171.4 km)
1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 3:50:26 óra
2. Wout van Aert (belga, Team Visma) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) a. i.
...42. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates-XRG) a. i.
Az összetett élcsoportja
1. Pogacar 29:48:30 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 54 mp h.
3. Kévin Vauquelin (francia, Arkéa-B&B Hotels) 1:11 p h.