18 évet vártak Karcagon a másodosztályra, s nem átszállójegyet vennének – NB II-es felvezetés, 2. rész

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 15:08
null
Hasonlóan ünnepelnének Karcagon akkor is, ha sikerülne kiharcolni a bennmaradást (Fotó: karcagsport.hu)
Július 27-én, vasárnap rajtol a labdarúgó NB II 2025–2026-os idénye. A rajtig hátralévő időben minden nap bemutatjuk a mezőny egy csapatát. Szó lesz vezetőedzőről, kulcsjátékosról, igazolásokról. Második bemutatott együttesünk az újonc Karcag.

A KARCAGI SC 18 év után tér vissza az NB II-be, hiszen legutóbb a 2006–2007-es kiírásban szerepelt a csapat a másodosztályban, mégpedig a kétcsoportos NB II Keleti csoportjában (abban az idényben egyébként a Ferencváros is a mezőny tagja volt). Az együttes azóta hosszú ideig szerepelt a megyei első osztályban, az utóbbi években pedig az NB III-ban – az Északkeleti csoportot az előző idényben a DEAC-ot és Putnokot megelőzve, 70 pontot szerezve nyerte meg. A harmadosztályú első helyezés után aztán a Nagykanizsa ellen kellett osztályozót vívnia Varga Attila tanítványainak a feljutásért, és a kanizsai 2–2-es döntetlen után hazai pályán is – kétszer 15 perces hosszabbítás után – 2–2-re végeztek a felek, s végül tizenegyesek döntöttek a nagykunságiak javára. Karcagon természetesen mindenképpen szeretnének megragadni az NB II-ben; a középpályát sikerült a Vasastól érkező rutinos Vida Mátéval megerősíteni, ketten (Kovalovszki Máté és László Dávid) éppen Nagykanizsáról érkeztek, ezek az erősítések azonban még várhatóan nem lesznek elegek, hiszen több hiányposzt van. A távozók közül többen alapemberek voltak: a 19 éves tehetséges támadó, Szakács Levente az osztályozó két meccsén három gólt szerzett, illetve a balhátvéd Fábián Bence is fontos láncszeme volt a gárdának. A klubnál bízhatnak a DVSC-vel meglévő partneri kapcsolatban – talán az említett játékosok visszatérhetnek, illetve másokat is kölcsönkaphatnak a Lokitól; továbbá a BVSC-től távozó Hidi Patrik is érkezhet a nagykunságiakhoz.

VEZETŐEDZŐ

VARGA ATTILA két éve, 2023 nyarán vette át a csapat irányítását és az első idényében a nyolcadik helyen végzett a csapattal az NB III-ban, ezt követte az előző idényben a feljutás. Az 55 éves szakember edzői karrierje során eddig ötször ünnepelhetett bajnoki címet harmadik ligás együttes kispadján, a Karcag mellett a Soroksárral kétszer, a Cegléddel és a Kazincbarcikával egyszer-egyszer nyert aranyérmet. A másodosztályban azonban több esetben sem kapta meg hosszabb távon a bizalmat – azonban Karcagon bíznak benne, ez pedig sokat jelenthet a bennmaradásért vívott küzdelemben.

KULCSJÁTÉKOS

A nyáron meghosszabbította szerződését a csapatkapitány SZÉKELY DÁVID, aki az előző idényben 14 találattal házi gólkirály lett. A 29 esztendős, saját nevelésű labdarúgó végigjárta az utánpótláscsapatokat, majd a megyei első osztályban két részletben összesen öt évet játszott a felnőttcsapatban is. Később megfordult a DVSC-DEAC-ban, a DEAC-ban, Tiszafüreden, Füzesgyarmaton és Kazincbarcikán is, s két éve tért vissza a nagykunságiakhoz. Ő „szab fazont" a csapat játékának, így sok múlhat rajta az NB II-ben is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KARCAGI SC-NÉL
Érkezett: Bodor Zoltán (Siófok), Fazekas Lóránt (Békéscsaba), Kovalovszki Máté (Nagykanizsa), László Dávid (Nagykanizsa), Tóth Dávid (Pénzügyőr), Vida Máté (Vasas)
Távozott: Ádám Ferenc (?), Bernáth Ákos (?), Caba Gabriel (román-magyar, Unirea Tasnád – Románia), Csörgő Raul (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Fábián Bence (DVSC – kölcsönből vissza), Maruscsák Jan (ukrán-magyar, ?) Szakács Levente (DVSC – kölcsönből vissza), Varga Balázs (?)

A Karcag sorsolása az első öt fordulóban
1. forduló, július 27., 17.30: Mezőkövesd Zsóry–Karcagi SE 
2. forduló, augusztus 3., 17.30: Karcagi SE–Soroksár SC
3. forduló, augusztus 10., 19.00: Szeged-Csanád GA–Karcagi SE
4. forduló, augusztus 17., 17.30: Karcagi SE–Vasas
5. forduló, augusztus 24., 19.00: BVSC-Zugló–Karcagi SE

SOROZATUNK EDDIGI RÉSZEI
1. rész: Tiszakécske

AZ 1. FORDULÓ MENETRENDJE AZ NB II 2025–2026-OS IDÉNYÉBEN
Július 27., vasárnap
17.30: Mezőkövesd Zsóry FC–Karcagi SC
19.00: Budafoki MTE–Szentlőrinc
19.00: BVSC-Zugló–FC Ajka
19.00: Vasas FC–Aqvital FC Csákvár
19.00: Szeged-Csanád GA–Kecskeméti TE
19.00: Soroksár SC–Békéscsaba 1912 Előre
19.00: HR-Rent Kozármisleny–Tiszakécskei LC
Július 28., hétfő
20.00: Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Ez sima volt! A Honvéd három góllal győzött a Videoton otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 21:53

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02
Ezek is érdekelhetik