Franzen fantasztikus

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.04.28. 00:07
Címkék

Johan Franzen belejött: miután a Colorado elleni főcsoport-elődöntő első meccsén két góllal és egy assziszttal zárt, a másodikon már mesterhármasig jutott a Detroit jobbszélsője. Ezek után nem meglepő, hogy a Red Wings 5–1-re győzött, és 2–0-ra vezet a párharcban. „Amihez mostanság hozzáér, bemegy” – szomorkodott Joel Quenneville, az Avalanche edzője. Érdekes módon a legutóbbi, NHL-rájátszásban szerzett Detroit-mesterhármas is a Colorado ellen született (2002-ben Darren McCarty volt az elkövető), amikor a Red Wings nyerte meg a párharcot, aztán a Stanley-kupát is. „Sajnálom, Mac. Mit mondhatnék, szerencsém volt” – üzent Franzen az elődnek. A Montreal–Philadelphia csata ugyanakkor 1–1-re áll, miután a Flyers 4–2-vel behúzta a második meccset. A Canadiens csarnokában R. J. Umberger és Martin Biron vitte a prímet, előbbi duplázott, utóbbi meg 34/36-os mutatót produkált. „Marty nagyon sokat tett ezért a győzelemért. Hihetetlen, amit művel, megint mindent megfogott, amikor nagyon kellett. Ha idegenben kezdesz egy ilyen párharcot, az a cél, hogy otthon már előnybe kerülj, úgyhogy remek ez az eredmény” – összegzett Jeff Carter, aki egy góllal járult hozzá a Philly sikeréhez.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik