László, a zászlóvivő

Stand up for the champions! – Eindhovenben ezzel a dallal ünnepelték a bajnokokat. Amint felhangzott, talpra ugrott megannyi holland, német és francia, s felállt a maroknyi magyar különítmény is. És tapsolt. A bajnokoknak. Cseh László két alkalommal is átélhette ezt az Európa-bajnokságon, mind 200, mind 400 vegyesen hatalmas fölénnyel nyert, és bizonyította: az öreg kontinensen nincs nála jobb vegyes úszó. A hosszabbik távon elért Európa-rekordja kellemes ráadás volt.

Az apró dolgok is sokat jelenthetnek

De nem csak az ünneplés édesítette meg az életét. A bajnok ugyanis szereti a csokoládét. Tudja ezt jól a környezetében mindenki, édesapja különösen. Idősebb Cseh László Hollandiában is ott volt fia mellett, edzések előtt és után, reggel és este, a fiatalabbik Cseh pedig rendre megkapta a csokiját – azt a csokit, amelyet annyira szeret.

Az édesapa természetesen ott volt a versenyen is, a lelátón szurkolt fia sikeréért. Míg a fiú úszott, a papa azt az ásványvizes palackot szorongatta, amelyből a fia az öltözőbe menet kortyolt egyet. Különös szertartás ez közöttük. Fontos mindkettőjüknek, így aztán a rituálé elmaradhatatlanul összefonódott a versenyekkel. Akárcsak az, hogy amíg Cseh Laci a döntőben csatázik az ellenfelekkel és önmagával, édesapja szép lassan megissza a vizet. Abban a pillanatban, amikor Cseh becsap a célba, üres minden. A medence Cseh mögött, hiszen rendszerint méterekkel veri meg a mezőnyt – és a palack is. Aztán amikor néhány pillanattal, perccel később megtalálják egymást a tekintetükkel, megtelik minden tartalommal.

Bajnok lett a fiú, ezúttal Európa bajnoka. És amikor felcsendült a zene, az édesapa is felállt, és tapsolt – másként és másképp, mint az uszoda közönsége – ünnepelte a gyereket. Stand up for the champions!

Amikor nincs szükség szavakra

Tapsolt a magyar himnusz előtt és után az edző, Turi György is. Volt egy eindhoveni pillanat, amely mindennél többet elmond a kapcsolatukról.

Arról, hogy esetükben nem közhely: a siker – és persze a munka is – közös.

Volt egy pillanat…

A 400 méteres vegyes úszás döntője után Cseh László és Turi György összeölelkezett. A bajnok láthatóan fáradt volt, az edző szemében könny csillogott. De egymást keresték, mert szinte mindig, kora reggel, délben vagy akár este csak egymásra támaszkodhatnak az uszodában.

Nap mint nap.

Az ölelés elárulta, nekik nem kellenek szavak, szavak nélkül is értik egymást.

Az edző és a tanítvány.

Összeölelkeztek, s csak álltak ott, a riporterek, az újságírók között. Látta, értette mindenki, hogy különleges pillanat részese. A pillanat jelképes volt – kettejüknek ez természetes, a kívülállóknak nemkülönben: tudtul adta, hogy feltétel nélkül hisznek, bíznak egymásban.

Egyikük a medencében, másikuk a parton harcol azért, hogy Cseh László legyen a legjobb.

Nagyot fordult vele a világ

Az olimpiára nagyon készül Cseh László.

Nem törődik a vetélytársakkal, csak magára figyel. Nem zavarja, hogy ő a csapat Lászlója és zászlóvivője – Kiss László szövetségi

k a pitány nevezte el így a mai magyar úszósport legnagyobb alakját.

Rá lehet számítani, szállítja az érmeket és mellé a világ- és Európa-csúcsokat. A melbourne-i vb után, ahol egyedüli magyarként állhatott fel a dobogóra (200 vegyes), ám 400 vegyesen negyedik lett, érezte: váltania kell. Mindent háttérbe kell szorítania azért, hogy még jobb, még gyorsabb legyen.

Úszott és úszott – töretlenül. Nem szegte kedvét a kudarc – ez is a bajnokok sajátossága. Az alázat, no meg a kitartás szintén.

Váltott, változtatott, s jött a debreceni rövid pályás Európabajnokság három aranyérme (kettő világcsúccsal) és az eindhoveni Eb két első helye (plusz az Európa-rekord).

Stand up for the champions!