BL, FÉRFIAK, KÖZÉPDÖNTŐ 4. CSOPORT, 6. FORDULÓ

A. A., H. L.A. A., H. L.
Vágólapra másolva!
2008.03.14. 23:32
Címkék

Ez a párharc akkor is felpezsdíti a szurkolókat, ha már bizonyosan a katalán csapat jut az elődöntőbe a csoportból. Mindkét együttesben szerepel olyan kézilabdázó, aki korábban a másik együttesben játszott, sőt a szegedi Nagy László és a Pick jelenlegi balszélsője, Luka Zvizej 2005-ben együtt nyert BL-t a Barcelonával. Újabb diadalra immár csak Nagy Lászlónak van esélye az idén. A szlovén Zvizej mégis arról beszélt, utólag sem bánja, hogy Santanderből Szegedre igazolt. „Jól döntöttem, hiszen a magyar bajnokság erős, több jó csapat küzd a pontokért, emellett nincsenek hosszú utazások, mint Spanyolországban vagy Németországban. Sűrű a programunk, hiszen szerda, szombat menetrendben játszunk, és minden sérülésnek vagy betegségnek óriási jelentősége van. Jól érzem magam Szegeden, s nem foglalkozom azzal, hazatérek-e, de természetesen mindig otthon a legjobb. Nem zárható ki, hogy egyszer visszamegyek Celjébe, erről viszont még senkivel sem beszéltem. Korábbi csapatom, a Barcelona nagyon erős, az idén remekül játszik, de szerintem nem nyeri meg a BL-t. Csalódott vagyok, hogy a Picknek már nincs esélye a Bajnokok Ligájában. Ezért egy ideje inkább a magyar bajnokságra koncentrálunk, meg kell védenünk elsőségünket.” A magyar bajnok már csak a harmadik helyet szerezheti meg BL-csoportjában, két pont az előnye a Celjével szemben, de a szlovén gárda otthon fogadja a dán Gudmét, és azonos pontszám esetén jobb egymás elleni eredménnyel megelőzné a Pick-Szegedet.

Az állás: 1. Barcelona 8 pont, 2. Gudme 6, 3. SZEGED 4, 4. Celje 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik