Richards: csillagos ötös

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

Ahogy a liga hivatalos beszá molója is írta, Brad Richards egyetlen dolgot csinált rosszul, amidőn bemutatkozott a Dallas Stars közönségének: túl magasra tette a lécet. Adott ugyanis öt asszisztot – ebből az elsőt 49 másodperccel a rivális Chicago Blackhawks első gólja után –, ami egyéni rekord, plusz klubcsúcsbeállítás. Ráadásul öt éve nem akadt Stars-játékos, aki öt pontot szerzett volna egy mecscsen, arról nem is beszélve, hogy áldásos tevékenysége nyomán sortársa, Niklas Hagman mesterhármasig jutott – életében először.

„Egész jó bemutatkozás volt, mi?” – vigyorgott a Dallas edzője, Dave Tippett a 7–4-re megnyert mérkőzés után, amelyen a néhány napja még a Keleti konferencia végén kullogó Tampa Bay 19-es mezében hokizó Richards immár a Stars 91-esében vitte véghez az említetteket. A számcsere oka, hogy Bill Masterton tiszteletére a 19-est már visszavonultatta a Stars, így nem maradt más, mint megcserélni az anno Joe Sakic imádata miatt kiválasztott karaktereket.

„Annyira boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek – kezdte értékelőjét Richards. – Csak tartanom kell a szintet, és akkor semmi sem elérhetetlen. Eddig ugyanis arra készültem, hogy április elején vége lesz az idényemnek, most viszont a Stanleykupát is célba vehetem.”

Richards jó játékának köszönhetően a Dallas negyedik mecscsét nyerte meg egyhuzamban – 15-ből a tizenharmadikat –, amivel a Nyugati főcsoport második helyéig jutott. Ebbe az együttesbe szeretne bekerülni a Dallas farmcsapata, az Iowa Stars keretéhez tartozó Vas János.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
5 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik