Selänne bombaformában

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.02.25. 23:53
Címkék

Teemu Selänne volt a különbség a 6–3-mal záruló Anaheim–Chicago meccsen. Az NHL-be néhány hete visszatérő finn veterán háromgólos, egy gólpasszos mérleget produkált a Blackhawks ellen, útközben elérve néhány fontos mérföldkövet. Napi második, karrierje 545. góljával például Maurice Richard elé került a góllövők örökranglistáján, asszisztja pedig a 600. volt, amit NHL-es pályafutása alatt kiosztott. „Tudtam, hogy ötszáznegyvennégy gólja volt, ő az egyetlen, akiről pontosan tudom, hánynál állt meg, úgyhogy tényleg különleges ez a teljesítmény. Megtiszteltetés, hogy megelőztem, hiszen tudom jól, Rocket Richard micsoda játékos volt. Nagyon helyes, hogy róla nevezték el azt a díjat” – mondta Selänne az NHL gólkirályának járó kitüntetésről, amelyet éppen ő kapott meg először, 1999-ben. A liga másik nagy öregje, a Toronto centere, Mats Sundin közölte: egyelőre marad a csapatnál, habár a Maple Leafs a szezon végén lejáró szerződésére tekintettel hajlandó lett volna elcserélni a mostani átigazolási határidő lejárta előtt.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
5 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik