Vanek nagyon belejött

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.02.22. 23:59
Címkék

Repkedtek a baseballsapkák. Thomas Vanek, a Buffalo balszélsője három góljával szinte egymaga nyerte meg a Tampa Bay elleni NHL-meccset (4–3), ami a harmadik harmad elején gyakorlatilag elképzelhetetlennek tűnt. Merthogy a Lightning akkor kettővel vezetett, aztán hiába szépített a Sabres, szellős védekezése megint viszszavetette. Ekkor lépett elő Vanek, aki előbb belepiszkált egy távoli bombába, majd a kapu előtti kék terület széléről emelt a vas alá ziccerben, s ugyanezt megtette még egyszer, csak a ketrec másik oldaláról és már a hosszabbítás közepén. Így jött össze a mesterhármas, másképpen Vanek tizenkettedik találata is tizenegy mérkőzés alatt – közte négy győzelmet érő. Csak a teljesítmény jelentősége miatt: Vanek előző ötven meccse alatt lőtt tizenhármat… „Kellenek a pontok, s most szereztünk kettőt, ez a lényeg” – zárta rövidre a nap hőse, s a helyzet valóban rázós: a Buffalo a Boston és a Philadelphia társaságában 66 ponttal áll, épp a playoffba jutás határán.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
5 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik