Még mindig klasszis

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.02.14. 00:05
Címkék

A jó játékos mindig az marad. Ékes példa erre Teemu Selänne, aki ugyan az őszi félszezon egyetlen edzésén, következésképp NHL-meccsén sem vett részt, ám amióta február 5-én visszatért az Anaheim Ducks kötelékébe, az együttes mind az öt meccsét megnyerte. Ennek eredményeképpen öt győzelem, egy hosszabbításos és három sima vereség lett a klub leghosszabb idegenbeli túrájának a mérlege, azaz azt is mondhatnánk: a finn reaktiválása kellett a kudarcok leküzdéséhez. A legutóbbi sikerhez ráadásul Selänne is aktívan hozzájárult első „újkori” góljával. „Türelmesnek kell lennem, még kissé rozsdás vagyok, de minden jól alakul. Ez az idegenbeli sorozat pedig hihetetlenül hosszú volt, nem is nagyon láttam még ilyet. Ám most ötször nyertünk egyhuzamban, úgyhogy a vége csak jó lett” – mondta a 38 éves jobbszélső.

Legfrissebb hírek

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
7 perce

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
8 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik