Újra Nash volt a hős

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.01.20. 23:22
Címkék

A Phoenix immár több győ zelmet gyűjtött januárban, mint a Minnesota az egész szezonban.

A Suns és a Timberwolves meccse ugyanis 115–95-tel zárult, azaz a Phoenix visszavágott a – fenti adatok fényében meghökkentő – december 8-i vereségért (93–100), amely a Minnesota skalpgyűjteményének egyötödét képezi. Magyarán a Timberwolves mindössze ötször győzött ebben az évadban, ennek megfelelően utolsó a Nyugati főcsoport tabelláján – a Suns ugyanitt éllovas.

Mindazonáltal a mostani csata nem úgy indult, hogy a favorit nyer, ám a 32–28-ra elbukott első negyed után végül csak belelendült a Phoenix, és a 35–17-es második etap gyakorlatilag el is döntötte, hogy a Minnesota egyhuzamban 15. idegenbeli meccsét is elbukja – összmutatója húszból tizenkilenc…

Steve Nash volt a főszereplő, aki a Los Angeles Lakers ellen legutóbb kiosztott húsz asszisztja után most 17 pontot és 13 gólpasszt gereblyézett össze.

„Úgy vélem, elég hatékonyan játszott ” – értékelte Steve Nash

játékát Mike D’Antoni, a Phoenix edzője. Ám nemcsak Nash, hanem társai is szorgoskodtak: további négy Sunsjátékos szerzett 17 vagy még több pontot. A csapat hatvanszázalékos pontossággal tüzelt egészen a záró negyed közepéig, amikor a perememberek is parkettre léphettek, de a hatékonysági mutató így sem esett 54 százalék alá.

„Szerintem jó munkát végeztünk, főleg mivel előző nap még a Lakers ellen játszottunk. Mentálisan néha padlót fog az ember, ha ilyen hamar újra fel kell vennie a ritmust. Az első negyedben nem is voltunk túl jók, de aztán szigorítottunk a védekezésünkön, jól járattuk a labdát, és szép győzelmet arattunk” – tette hozzá Mike D’Antoni. Ezzel párhuzamosan a Minnesota játékosa, Rashad McCants csak annyit mondott:

„Az volt a tervünk, hogy lelassítjuk az akcióikat, és megpróbálunk meglógni az elején. Legutóbb is akkor vertük meg őket, amikor leeresztettek a második negyedben. Ehhez képest most folyamatosan tüzeltek – és találtak.”

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
8 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
8 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik