Disztl László visszatér

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.01.05. 00:36
Címkék
A Soproni Ligában a kilencedik helyen álló FC Fehérvárnál december végén közös megegyezéssel szerződést bontottak a horvát Marijan Vlakkal. Azóta folyik a találgatás, ki lesz az új vezetőedző. Péntek estére kiderült, hogy Disztl László irányíthatja az egykori kupagyőztest.

Talán a normandiai partraszál lás időpontját sem titkolták jobban, mint azt, hogy ki lesz az FC Fehérvár edzője. Néhány bennfentest leszámítva senki sem tudott semmit, a játékosok és a szurkolók is csak találgattak. Ami biztosnak tűnt: változott a klubvezetőség, s ezt követően a szakmai stáb is. A horvát Marijan Vlaktól már elköszöntek, ám az utód kinevezése váratott magára. Teljes hírzárlatot rendeltek el Fehérváron, mondván, hétfő reggel minden kiderül. Eközben hallani lehetett a Felcsúton őszi bajnokként záró, ám közös megegyezéssel mégis szerződést bontó Urbán Flórián nevét, voltak, akik az utánpótlás-válogatottnál december 31-ig dolgozó Róth Antalt emlegették biztos befutóként, s még az sem tűnt lehetetlennek, hogy Mezey György lesz a befutó.

Volt alapjuk a találgatásoknak, hiszen mindenki nyílt titokként kezelte, hogy a fehérvári változások hátterében Orbán Viktor, a Felcsút SE elnöke áll. Így valószínűsíthetőnek tűnt, hogy az ő üzleti köréből kikerülő vadonatúj vezetőség is „saját” szakembert választ.

Aztán péntek este véget ért a találgatás.

Az FC Fehérvár honlapján ugyanis megjelent a hír, mely szerint Disztl László irányítja tovább a bajnokság kilencedik helyén szerénykedő, de hazai szinten erős játékoskeretű piros-kékeket – a korábbi válogatott védő visszatért kedvenc csapata kispadjára. Tudniillik az 1996–1997-es szezonban tizenöt, a 1997–1998-as idényben pedig tizenhat meccsen dolgozott Fehérváron vezetőedzőként. Első osztályú edzői pályafutása úgy teljes, ha leírjuk: az 1999–2000-es bajnokságban 27 találkozón a Zalaegerszeget irányította.

Disztl László kinevezése váratlan, mégsem meglepő.

Ízig-vérig fehérvári, sohasem tagadta meg, hogy érzelmileg is kötődik a Videotonhoz, s ki ne tudná, tagja volt az 1985-ös UEFA-kupa-menetelésnek. Hogy korábban miért nem tudott maradandót alkotni, azt egyszer minden bizonnyal elmeséli, most viszont megpróbál csak előre tekinteni. Egyelőre szűkszavúan nyilatkozott.

„Óriási megtiszteltetés, hogy a számomra legfontosabb klubnál dolgozhatok vezetőedzőként, köszönöm a bizalmat. Az a legfontosabb, hogy helyreálljon a béke, és rend uralkodjon a klubnál – fogalmazott a szakember. – Céljaink természetesen nagyratörőek, éppen olyanok, mint amilyenek egy nagy múltú klub elé kitűzhetők. Alig várom, hogy munkához lássak.”

Megkerestük a frissen kinevezett vezetőedző testvérét, Disztl Pétert is, akinek péntek délután még fogalma sem volt róla, hogy hamarosan pezsgőt bonthat. „Néhány perce hívott Laci, közölte az örömhírt, nem sokat beszéltünk, de annyit elárult, hogy kapusedzőként számít rám.”

Hétfő reggel régi-új szereplőkkel kezdődik a 2008-as esztendő Fehérváron.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Kylian Mbappé vezeti a góllövők 9 havi világranglistáját, Varga Barnabás a 33.

Minden más foci
27 perce

Akad pozitívum is a Kassa eddigi szereplésében: Kovács Mátyás

Minden más foci
41 perce

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
1 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
1 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
1 órája

MotoGP: a világbajnok Marc Márquez óriásit bukott, Aldeguer karrierje első sikerét aratta – videó

Egyéb autó-motor
1 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik