Három lövés, három gól

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.12.30. 22:18
Címkék

Már az is meggyőző volt, ahogy a Montreal 3–0ra hozta az első etapot a Florida ellen, de ha pontosítunk, és megjegyezzük, hogy e három gól a meccs első három lövéséből született, akkor még nagyobbra kerekedhet a szemünk. Márpedig ez történt, Guillaume Latendresse, Michael Ryder és Christopher Higgins tökéletesen pontos próbálkozásai mind célt értek, és a Canadiens meg sem állt az 5–1-es győzelemig. Tette mindezt a Panthers valaha volt legnagyobb közönsége (19 838) előtt – utóbbi alakulat szempontjából persze nem volt kellemes élmény ekkora zakóval köszönteni a rekordot. Pedig nem mondhatnánk, hogy a Florida nem iparkodott, 41 lövést eresztett meg a Montreal ketrece felé – odaát 21 volt ez a mutató… –, ám a Canadiens kapusa, Cristobal Huet kiváló formában volt. „Felkészülve érkeztünk, és nekikestünk, ami fontos ebben a bajnokságban, főleg, ha idegenben játszik a csapat: korán le kell tenni a névjegyet. Az viszont maga volt a luxus, hogy ekkora előnyre tettünk szert, utána pedig szórakozhattunk velük” – mondta Huet vigyorogva és kissé gonoszkodva.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
7 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik