Az előny tényleg előny

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.12.12. 00:05
Címkék

Ahol magas a színvonal, ott apró dolgok döntenek: az NHL esetében például ilyen meghatározó tényező az emberelőnykihasználás. Nem véletlen, hogy a Stanley-kupa védője, az Anaheim ebben is remek, a Columbus ellen (4–3) például három Ducks-fór is akadt, amely rövidebb lett, mint százhúsz másodperc… Az az egy kivételes gól sem egyenlő létszám mellett esett, Samuel Pahlsson akkor talált be, amikor a Kacsák voltak kevesebben a jégen. A gól büntetőből született, mivel a centert kontraszólója közben kibillentették egyensúlyából. Természetesen a Blue Jackets loholt tovább a címvédő után, de így is elbukott végül, mert amellett, hogy saját maga csak két előnyt zárt eredménnyel, jött Chris Pronger rettegett balja, amely véget vetett a meccsnek. Az Anaheim hokisai majd félórát töltöttek a kalitkában, azaz valóban emberelőny-emberhátrány gyakorlás volt a mérkőzés. Mondjuk a kollégák sem sokkal maradtak le: a Columbus emberei huszonegy percet ücsörögtek magányosan. A Ducks legutóbbi négy meccséből hármat megnyert, s jelenleg a nyolcadik nyugaton, ez pedig éppen rájátszást érő pozíció.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
7 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik