Egyéni csúcsra hajt

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2007.12.06. 23:34
Címkék

Jakabos Zsuzsanna a Debrecenben ren dezendő rövid pályás úszó Európa-bajnokság egyik ifjú csillaga lehet. Noha a pécsi ANK Úszóklub versenyzője még csak 18 éves, 2004-ben már részt vett az athéni olimpián, 2005-ben bronzérmet nyert a rövid pályás Eb-n, 2006-ban pedig a nagymedencés kontinensbajnokságon zárt a negyedik helyen 400 vegyesen. Az idei rövid pályás Eb-t is szponzoráló Mol már korábban felfigyelt rá, így Jakabos bekerült a vállalat által alapított Segíthetek? Mol tehetségtámogató program díjazottjai közé.

Mivel én nem egy nagy budapesti egyesületben készülök, és nem is tervezem, hogy lakhelyet változtatok, sokszor nehézséget okoz, hogy az edzőm velem tarthasson a versenyekre, edzőtáborokba. A Mol támogatása több külföldi versenyre is garantálta a saját, valamint a trénerem, doktor Petrov Anatolij mesteredző útiköltségét.

Vidékiként nehezebb volt bekerülnie a válogatottba?

Feltétlenül, de nem szeretnék panaszkodni. Az olimpiai szintidőt háromszornégyszer megúsztam, vagyis jó úton járok. Ennnek ellenére a pekingi részvételt nem vehetem biztosra, hiszen addig még sok minden történhet. Legfőbb itthoni riválisom a bajai Hosszú Katinka, akivel nagy csatákat vívunk: az országos bajnokságon ő győzött, a nyár végi párizsi nemzetközi versenyen pedig én. Szerencsére egy országból két versenyző is részt vehet a játékokon, ám egyelőre a debreceni kontinensviadal sikeres teljesítése a fő feladat.

Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Az elmúlt hetek időeredményei biztatóak, mégis óvatos vagyok, úgyhogy jussak csak a fináléba, ott döntsem meg az egyéni legjobb időeredményemet, és majd meglátjuk, hogy a hazai közönség biztatása mellett ez mire lesz elég.

Az idén érettségizett, és bár az olimpiai felkészülés rengeteg idejét és energiáját felemészti, a tanulást sem hanyagolja el.

A Pécsi Tudományegyetemen sportkommunikációt hallgatok, és az Európabajnokság hetében három vizsgám is lesz. Ezért valószínűleg csak pénteken érkezem Debrecenbe, míg a többiek kedden. Sebaj, három nap idegeskedést megspórolok, és addig is nyugodtan készülhetek itthon a versenyre és a vizsgáimra.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Újpest meccs az NB I-ben, BVSC–Vasas az NB II-ben

Minden más foci
12 perce

Meglepetés, a Saint-Étienne legyőzte a Lyont a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
13 perce

A Real Madrid a 93. percbeli Valverde-rakétával győzött az Athletic Bilbao ellen

Spanyol labdarúgás
39 perce

„Mégis hova kellett volna mennie Verstappennek?" – a Red Bull értetlenkedett, az FIA érvelt

F1
46 perce

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
59 perce

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
1 órája

Hosszabbításban az USA nyerte meg a női jégkorong-vb-t

Jégkorong
1 órája

Negyedszer is legyőzte a Banská Bystricát a Komárom

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik