Crosby, az egyszemélyes kiszolgálószemélyzet

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.12.06. 23:34
Címkék

Kapura lövés nélkül begyűjteni az MVP-címet nem kis produkció. Sidney Crosby, a Pittsburgh csapatkapitánya azonban véghezvitte ezt.

A látszólagos ellentmondás nyitja, hogy Crosby három asszisztot is kiosztott az Edmonton elleni mérkőzés harmadik harmadában, amivel a Penguins természetesen nyert (4–2). Pedig két szakasz után másképp állt a meccs.

Habár az Oilers volt kevésbé aktív, ám annál pontosabb, ráadásul Crosby féken tartása is gond nélkül ment, s már úgy tetszett: a zseni kivonása a forgalomból győzelmet ér. Lehet, hogy ért is volna, csak miután a Pens egyenlített, Crosby is belejött. Hét fergeteges perc alatt osztotta ki ugyanis a már említett három gólpasszt!

„Két harmadon át kézben tartottuk a meccset, aztán szétestünk. Crosby húzott néhány zseniálisat, ilyen játékost nem lehet magára hagyni, hogy csináljon, amit akar, néhány pillanat alatt mindent a feje tetejére állít” – hüledezett Crosby mutatványa láttán Fernando Pisani, az Oilers centere.

Nemcsak ő, hanem Edmonton minden hokiszurkolója értékelte, amit az ifjú titán művelt, Wayne Gretzky legkedveltebb csarnoka már akkor ujjongott, amikor kikorcsolyázott melegíteni.

„Nagyszerű, ha idegenben így fogadják az embert. Ilyesmire sosem számíthatsz, szóval kellemes meglepetés – mondta Crosby. – Csak a végére jöttünk bele, addig nem védekeztünk valami jól elöl, ám aztán elkezdtünk hajtani, és kihasználtuk a kínálkozó lehetőségeket.”

Emlékezzünk meg arról is, hogy Scott Niedermeyer úgy döntött, tovább boldogítja az NHL-nézőket: a tavaszi rájátszás legjobb játékosa hosszú tépelődés után a visszavonulás elhalasztása mellett döntött, azaz visszatér a címvédő Anaheim Ducks keretébe, legalább az idény végéig.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
5 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik