Montreal–Detroit: az ünnep

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.12.05. 23:19
Címkék

Amellett, hogy a gyakorlatilag a szezon kezdete óta ligaelső, ám az utóbbi hetekben igazi mélyrepülésbe kezdő Ottawa hetedszer is kikapott, a Montreal és a Detroit meccse volt a legnagyobb műsor az NHLben szerda hajnalban. Pontosabban nem is a mérkőzés, amelyet a rangsor élén éppen a Senators helyét átvevő Red Wings simán megnyert, hanem ami előtte és utána történt. Merthogy a Montreal és a Detroit a liga furcsa – jövőre változó – lebonyolítási rendszere miatt 2003 óta nem találkozott a Canadiens csarnokában, úgyhogy a mostani ritka alkalomnak igencsak megadták a módját. A kezdés előtt a két csapat legendás alakjai vonultak föl, utána pedig Chris Chelios volt az ünnepelt. A 45 éves, talán utolsó szezonjában játszó bekk ugyanis a kanadai csapatban kezdte eseménydús karrierjét, és ő volt az egyetlen Red Wings-játékos, akit a Canadiens-szurkolók nem fütyültek ki a meccs alatt. Sőt felállva tapsolták az utolsó dudaszó után, amibe besegített a zsűri is: Chelios lett a harmadik legjobb, azaz egyedül is állhatott a jégen. „Amúgy is kimentem volna – mondta Chelios. – Tökéletes nap volt, a Montreal drukkereinek és volt játékosainak nem lehetek elég hálás azért, mert anno megtanították, miről is szól ez a játék.”

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik