Elsöprő volt Kaká győzelme (folytatás)

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.12.03. 09:50
Címkék
A 2007-es Aranylabdát a várakozásoknak megfelelően a Milan 25 éves támadója, Kaká kapta. A brazil futballista győzelme nem jelentett meglepetést, az viszont már annál inkább, hogy a 444 szavazatponttal az élen végző klasszis nem kevesebb mint 167 egységgel előzte meg a második helyen befutó Cristiano Ronaldót (Manchester United) és 189-cel a harmadik Lionel Messit (Barcelona).

Football magazin internetes ol dalának. – A Milannal megnyertük a Bajnokok Ligáját, a sorozat gólkirálya lettem, ezek pedig nagy előnyt jelentettek számomra a szavazáson. Nézzék például a második helyen végző Cristiano Ronaldo esetét: a portugál együttese, a Manchester United a BLben kikapott tőlünk, így aztán nem is játszhatott a végső győzelemért. Talán ha ők jutottak volna fel a csúcsra, most Cristiano Ronaldóé lenne az Aranylabda. Ennyi tehát a titok: nyerő csapatban kell futballozni!”

A száraz statisztikák (lásd: tíz gól a BL-ben) és a mindenki számára objektív mércét jelentő eredmények (lásd: BL-győzelem) mellett azonban a patikamérlegen nem kimutatható tényezők is Kaká diadalát vetítették előre. A brazil irányítót könnyed, természetes játékstílusa, lenyűgöző technikai megoldásai, gólveszélyes elfutásai egyaránt kiemelték az európai mezőnyből, de egyszerű, sztárallűröktől mentes személyisége is sokak számára szimpatikussá tette. Valószínűleg ez utóbbi tulajdonságának is köszönhető, hogy ekkora fölénnyel előzte meg Cristiano Ronaldót, akinek futballtudása szintén zseniális, a jó értelemben vett alázat és szerénység azonban finoman szólva sem tartozik fő erényei közé.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
31 perce

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
1 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágárbi vb-n

Birkózás
1 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik