A puritán sztárcsapat

SOMOGYI ZSOLT jelenti LiverpoolbólSOMOGYI ZSOLT jelenti Liverpoolból
Vágólapra másolva!
2007.12.03. 23:36
Címkék
Liverpoolba utazott a Sándor Károly Akadémia 17 évesekből álló csapata. A kék-fehérek három mérkőzést játszanak a szigetországban, kedd este a világhírű házigazda korosztályos csapatával mérik össze tudásukat.

„Semmi extra…”

Nagyjából ez volt az érzése a Sándor Károly Akadémia 17 éveseinek, amikor leültek – no, nem akárhova, hanem a Liverpool FC öltözőjének padjaira. Az Anfield Road a világ egyik legismertebb stadionja, a legendás edzőfejedelem, Bill Shankly szobra mellett az ember kellő áhítattal lép be a kívülállók számára titkos folyosóra. „Bejárat a játékosoknak” – hirdeti egy diszkrét tábla, és a fontmilliomos klubról sokan talán el sem hinnék: amilyen gazdag a klub, annyira puritán az öltöző. Egyszerű padok, fehér falak, egy szórólap figyelmeztet arra, hogy a mezlevétel sárga lap, egy energia- és üdítőitalokat tartalmazó hűtő, és… ennyi. A fogason Pepe Reina, Jamie Carragher, Xabi Alonso vagy Peter Crouch vörös meze lóg, a magyar fiatalok persze elsősorban a két „legmenőbb” sztár, Steven Gerrard és Fernando Torres trikójánál, az ő helyükön ülve fotóztatták magukat.

Hihetetlen: a játékoskijáró folyosója olyan szűk, hogy két ember csak egymáshoz érve tud egymás mellett közlekedni.

„Ez az Anfield” – hirdeti egy tekintélyt parancsoló tábla a kijáró lépcsője fölött, és bár nincs odaírva, az ember mégis kiolvassa belőle: ki itt ellenfélként a gyepre kifutsz, hagyj fel minden reménnyel… Különleges élmény: a pálya felé baktató magyar futballakadémistáknak a hangszórókon át bejátszották a liverpooli szurkolótábor moraját, vagyis a srácok átélhették, milyen is lehet ilyen miliőben kifutni a pályára negyvenötezer drukker előtt…

A kispad külön tanulmány: a két edző között nagyjából három szék, két lépés a távolság, két sorral feljebb a két csapat cserejátékosai egymás mellett ülnek – no, ilyen máshol elképzelhetetlen…

Az agárdi futballistanövendékek tátott szájjal bámulták a híres-hírhedt Kop helyét: a kapu mögött tízezer szurkoló foglal helyet, és ad hangerejével hihetetlen támogatást a csapatnak. Az ifik 1991-es születésűek, de a Liverpool kérésére érkezett három, két évvel fiatalabb labdarúgó is, ők szerdán a Liverpool korosztályos csapatában játszanak edzőmeccset! Nos, számukra történelem a Heysel és Hillsborough katasztrófája, és nem élték át, nem érthetik, hogy itt, ahol annak idején a kontinens legvadabb drukkerei gyűltek össze, most még sincs kerítés, egy ugrással bárki az öt és felesen teremne – csak nem teszi, mert tudja, azonnal letöltendő börtönbüntetés várna rá… A fantasztikus hangulatú Anfield Road azonban hamarosan múzeummá válhat: a hírek szerint már elkészültek egy új, a mostani stadionhoz igen közeli Stanley-parkban építendő új stadion tervei.

Bizony, errefelé kicsi a negyvenötezres aréna – az új létesítménybe nyolcvanezer néző fér majd el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik