Valter kiszólt a nézőknek a célban, miután rátette a kereket Pogacarra

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 21:33
Valtert lihegni is alig hagyták a célban
Mint arról beszámoltunk, Valter Attila szinte az egész napot szökésben töltötte, s remek teljesítménnyel a 18. helyen ért célba az olasz kerékpáros-körverseny királyetapjának számító vasárnapi szakaszon, ezzel hat helyet javítva az összetettben feljött a 27. helyre, miközben egy ideig a szakaszgyőzelemért támadó Tadej Pogacart is lekövette. A célban aztán „engedélyt kért a pihenésre” a rá a helyszínen váró magyar szurkolóktól – ezzel nem kis derültséget okozva az adást követő magyar nézők és a kommentátorok között. Mutatjuk videón a két jelenetet.

 

Vasárnap rendezték az idei Giro d'Italia királyetapját, amelyen 222 kilométer, öt kategorizált emelkedő és több mint 5700 méter szintkülönbség leküzdése várt a mezőnyre, benne a magyar bajnoki trikóban tekerő Valter Attilára. A 25 éves csömöri bringás hamar szökésbe került, s az utolsó 30 kilométeren belül megnyert egy mezőnyhajrát, majd megpróbált a csoporttól nem sokkal korábban meglépő, végül harmadikként beérő Georg Steinhauser nyomába eredni. Ez ugyan nem sikerült neki, de 12 kilométerrel a cél előtt az addigra már ötfősre apadó csoportjából egyedül vette fel néhány száz méteren át az őket utolérő és a szakaszt megnyerő, az összetett éllovas Tadej Pogacar tempóját.

„Eredménytől függetlenül nagyon örülök a teljesítményemnek, mert rég mentem ennyire jól és magabiztosan, higgadtan és türelmesen. Az öt perc hátrány nézőpont kérdése, hogy sok vagy kevés Pogacartól. Amikor elment, megpróbáltam beállni, mert kíváncsi voltam rá, elképesztő milyen tempóban ment” – idézte az MTI az M4 Sport helyszíni stábjának értékelő magyar kerékpárost, aki azért is elégedett volt, mert sok összetett menőt is megelőzött a szakaszon.

VALTER RÁTESZI A KEREKET POGACARRA

A szökésről Valter kifejtette, Steinhauser erős volt és jó pillanatban támadott, de így is majdnem sikerült utolérnie. Quintana viszont „nem sokat segített, nem forgott be, aztán meg jól elment egyedül”.

„Nem stresszeltem, hogy muszáj jól mennem, csak ki akartam adni, ami bennem volt. Megvolt az erő és az önbizalom, hogy mindig az első csoportban legyek” – zárta szavait Valter.

Az M4Sportnak nyilván nem azonnal a célba érés után mesélt Valter a szakaszról, amire csak abból következtethetünk, hogy közvetlenül azt követően, hogy felért a Mottolino síközpontba, még az őt a helyszínen buzdító magyar szurkolóktól is „engedélyt kért a pihenésre” – ami érthető is egy ilyen szakasz után.

PIHENŐT KÉR A MAGYAR BAJNOK

Kerékpár
2024.05.19. 17:09

Giro: Pogacar erőt demonstrált, Valter Attila is nagyot ment a királyetapon

Tadej Pogacar 14 kilométerrel a vége előtt indult meg, és száguldott az élre, idei negyedik szakaszát nyerve meg az olasz körön.

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Valter Attila elhagyja a Vismát és a Bahrainnél folytatja

Kerékpár
Tegnap, 11:24

Országúti kerékpár: Pogacar nem indul a Vueltán

Kerékpár
2025.07.29. 17:43

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
2025.07.28. 12:58

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2025.07.26. 16:54

Újabb hegyi szakaszt nyert meg Arensman a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.25. 19:00

A bátor O’Connor nyerte meg a Tour legkegyetlenebb szakaszát

Kerékpár
2025.07.24. 17:57
Ezek is érdekelhetik