Lelassult az Ottawa

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.11.30. 10:13
Címkék

Jó csapat az Ottawa, de azért nem tökéletes. Mert hiába NHL-éllovas jelenleg, a New York Islanders elleni veresége már a negyedik volt a sorban, ami ahhoz is elegendő volt, hogy a Detroit pontszámban beérje az összrangsorban. Jóllehet e négy meccs közül kettő csak büntetőkkel dőlt el, ez gyakorlatilag mindegy: a szezon során először kisebb hullámvölgyben van a Senators.

„Azért most jobbak voltunk, mint a legutóbbi néhány mecscsen. Temérdek helyzetet teremtettünk, úgyhogy jó irányba haladunk” – mondta Antoine Vermette, akit láthatóan nem viselt meg a rossz széria.

Az újabb vereség azonban még meglepőbb, ha tudjuk, az Islanders sincs formában, legutóbb a hónap közepén volt képes két meccset megnyerni egymás után – legutóbb a Dallastól is kikapott. Most viszont a 2–2-es rendes játékidő után az addig is jól védő Rick DiPietro még inkább belejött, nem kapott gólt a hosszabbítás öt perce alatt, plusz egy sor bravúrt produkált a büntetők során is: a csúcs az volt, amikor levadászta Dany Heatley korongját. DiPietro összesen 35 lövést hárított – nem hiába dicsérték a győzelem után (3–2).

„Minden meccsen esélyt ad nekünk a sikerre, amiről meg is feledkezünk néha, mert annyira természetesnek tűnik. Ám nagy szerepe van abban, hogy már tizenhárom győzelmünk van, tízet biztos neki köszönhetünk” – áradozott a kapusról Mike Sillinger, aki szintén megtette a magáét: ő ütötte ugyanis a győztes büntetőt a hatodik körben.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
21 perce

Zubai Gábor lett a dunaújvárosi női kézisek edzője

Kézilabda
43 perce

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
1 órája

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
1 órája

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
1 órája

Alakulóban van a Falco kosárcsapatának kerete

Kosárlabda
1 órája

Kajak-kenu: a barátság még erősebbé teszi a KSI-s duót

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik