A klasszis rossz napja

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.11.26. 18:34
Címkék

A „Zidane, egy 21. századi portré” című rendhagyó film a már visszavonult francia klasszist mutatja be, cseppet sem hétköznapi módon: a rendezők 17 kamerát állítottak rá a játékosra a 2005. április 23-án lejátszott Real Madrid–Villarreal (2–1) bajnokin, hogy a mérkőzés során a hazaiak középpályásának minden mozdulatát, rezdülését, szusszanását rögzítsék. A kísérlet félig-meddig kudarcba fulladt: az alkotásból ugyanis kiderült, hogy Zinedine Zidane a pályán kifejezetten „unalmas”, szürke és egyáltalán nem vászonra kívánkozó személyiség. A mozinak azonban a szavaknál is erősebb kritikája, hogy a Budapesti Francia Intézetben, a néhány napja megrendezett vetítésen egyre többen szivárogtak a kijárat felé, egy hátsó sorban helyet foglaló úr pedig talán még mindig az igazak álmát alussza a székében – hacsak a takarítónők fel nem ébresztették azóta.

A jó ötlet ellenére furcsa mód eseménytelen filmet még az sem menti meg, hogy – a készítők szerencséjére – Zinedine Zidane a szóban forgó találkozón adott egy ámulatba ejtő gólpasszt Ronaldónak, a lefújás előtt néhány perccel pedig kakaskodásért piros lapot kapott: a vászonról így is egy látszólag közönyösen futballozó, keveset futó, a társaival egy-egy „Hé!”-t leszámítva alig-alig kommunikáló játékost ismerünk meg, aki a körülötte történő eseményeket szinte kizárólag magában dolgozza fel. Utóbbi tulajdonsága lehet egyébként a magyarázata annak is, hogy miként tudott ez a kívülről már-már zavaróan higgadtnak, sőt ridegnek tűnő ember egyik pillanatról a másikra „felrobbanni” és eszelős módjára nekiesni ellenfelének (ahogy a 2005-ös, Villarreal elleni bajnokin tette), vagy majd’ másfél évvel később, a pályafutása végét jelentő berlini világbajnoki döntőben durván mellbe fejelni az olasz Marco Materazzit.

Bár a Franciaországban tavaly bemutatott film kockáin kétségkívül lenyűgöző Zinedine Zidane elegáns mozgása, tanítanivalóak mesteri labdaérintései, gyors megindulásai pedig egy húszesztendős fiatalnak is becsületére válnának, a Real Madrid 2005. április 23-i bajnokija mégsem a francia középpályás mérkőzése volt. A rendezők nem vették ezt figyelembe, hanem „erőből” is megalkották a filmet.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
19 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
19 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
31 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik