Euro 2008: Hargreaves pénteken nem játszik, szerdán talán

Vágólapra másolva!
2007.11.14. 19:14
Nem léphet pályára az angol labdarúgó-válogatott pénteki, Ausztria elleni idegenbeli barátságos mérkőzésén Owen Hargreaves, a Manchester United középpályása (képünkön). Emiatt az is kétséges, hogy jövő szerdán, a Horvátország elleni Eb-selejtezőn rendelkezésre állhat-e.

Hargreaves már hosszabb ideje bajlódik térdsérüléssel, ezért ezekben a napokban klubcsapatánál, a Manchester Unitednél kezelik. Arról, hogy képes-e játszani majd a horvátok ellen, ezt követően születik döntés – feltehetőleg a hét végén.

Az már korábban eldőlt, hogy az angol válogatott csapatkapitánya, John Terry és egyik legjobb csatára, Wayne Rooney sérülés miatt nem lehet ott a nemzeti együttes utolsó Eb-selejtezőjén, Rio Ferdinand, a védelem oszlopa pedig eltiltottként marad ki.

Bokasérülés miatt kihagyta a szerdai edzést Shaun Wright-Phillips, a Chelsea szélsője is.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Anglia nem jut ki a 2008-as, osztrák-svájci rendezésű vb-re, akkor azonban mégis, ha az orosz válogatott nem tudja megnyerni két hátralévő mérkőzését, illetve ha Steve McClaren szövetségi kapitány gárdája legyőzi a horvátokat kjövő szerdán.
Legfrissebb hírek

Eb 2024: Kane duplázott Olaszország ellen, Anglia kijutott a tornára

Foci Eb 2024
2023.10.17. 22:52

Eb 2024: C. Ronaldo duplázott, Portugália és Izland is gálázott

Foci Eb 2024
2023.10.16. 22:54

Marco Rossi titokzatos volt, a montenegrói kapitánynál nem Ádám Martin a középcsatár

Magyar válogatott
2023.06.16. 20:10

Eb-selejtező: magyar fölény az örökmérlegben az észtekkel szemben

Magyar válogatott
2023.03.21. 16:40

Eb-selejtezők: Ibrahimovic 41 évesen újra kerettag a svédeknél

Foci Eb 2024
2023.03.15. 16:48

Eb 2024: „kiváló, fenomenális és tökéletes” a sorsolás a szerb sajtó szerint – az első reakciók a csoportunk tagjaitól

Magyar válogatott
2022.10.09. 15:43

Romániában a topligás, Izlandon a fiatal játékos a „hiánycikk”

Foci Eb 2020
2020.09.10. 17:47

Cardiffban könnyűnek találtattunk, de miben lehet más a pótselejtező?

Magyar válogatott
2019.11.20. 15:20
Ezek is érdekelhetik