Filippo Inzaghi a csúcson

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 00:02
Címkék

Ha valaki lemaradt volna a Sahtar Doneck–Milan mérkőzésről, annak hadd idézzük az olaszok vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit, aki a BL-meccs lefújása után tökéletesen foglalta össze a találkozó eseményeit: „A gól nélküli első félidő légköre a szünet után is rányomta bélyegét a két csapat meglehetősen statikus játékára, Filippo Inzaghi gólja azonban egy szempillantás alatt mindent megváltoztatott.”

A mester szerényen hallgatott arról, hogy a végül 3–0-s milánói győzelemmel záruló donecki összecsapáson két találatot szerző és „mellesleg” Kaká gólját előkészítő támadó becserélése (63. perc) Carlo Ancelotti csodálatos taktikai érzékét dicséri, hiszen a megfelelő pillanatban pályára küldött Filippo Inzaghi keddi teljesítményét élvezet volt nézni.

A csatár duplája láttán a statisztikák szerelmesei pezsgőt bonthattak, hiszen „Superpippo” a 97 nemzetközi klubtalálkozóján elért 62 találatával az európai sorozatokban szerzett gólok tekintetében beérte az eddigi csúcstartót, a német Gerd Müllert.

„Ami a rekordokat illeti, számomra csakis a Milannal nyert két Bajnokok Ligájagyőzelem számít – ábrándította ki a játékos az őt az új egyéni sikeréről faggató lelkes sajtósokat. – Viszont ezzel az adattal legalább egyértelmű választ kaptak azok, akik szerint túl öregek a Milán csatárai.”

A 2001 óta a klub színeiben futballozó csatár egyúttal közelebb került Andrij Sevcsenko nagyszerű eredményéhez is, a piros-feketék – jelenleg a Chelsea-t erősítő – ukrán sztárja 34 góllal segítette meg az egyesületet az UEFA különböző kupatalálkozóin, immár csak egy egységgel előzve meg volt olasz „kollégáját”. Márpedig ha a szeptember 18-a óta először (és másodszor) betaláló Filippo Inzaghi lendületbe jön, és a jövőben is hasonló szorgalommal ontja a gólokat, Andrij Sevcsenko ragyogó milánói mutatója hamar feledésbe merül.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
2 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
13 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik