Arbour győzelemmel jubilált

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.11.05. 09:14
Címkék

Mint egy film: születésnapi ajándék gyanánt az ünnepelt NHL-csapatot irányíthat. Még az sem baj, ha nem tudja az öszszes kerettag nevét. És ha valahol ez megvalósulhat, az a hely Amerika. Vasárnap hajnalban meg is valósult: Al Arbour, az élő legenda, aki például négy Stanley-kupát nyert egyhuzamban, amikor a New York Islanders edzője volt a nyolcvanas években, most kis késéssel ugyan – merthogy november 1-jén volt hetvenöt éves –, de 1500. alapszakasz-mérkőzésén vehetett részt edzőként (ezzel csúcstartó a ligában). A csapat pedig stílszerűen győzelmet ajándékozott a Pittsburgh elleni meccsen kezében végig az összeállítást szorongató mesternek. „Minden alkalommal, amikor a kispad felé korcsolyáztam, egy legendát láttam ott ácsorogni. Így egyetlen lehetőségünk maradt: a győzelem” – mondta a két gólt szerző Miroslav Satan, míg maga az ünnepelt szerény maradt: „Nagyon örülök, de én nem sokat tettem a sikerért. Minden a fiúk és a valódi edző, Ted Nolan érdeme”

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik