Válsághelyzet a Milannál

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.10.23. 23:16
Címkék

Válság van. Nincs válság.

Úgy tűnik, a szerdán a Sahtar Donecket fogadó Milannál még a csapat jelenlegi helyzetével kapcsolatban sincs összhang a klubon belül. Amíg az Empoli elleni bajnoki vereséget (0–1) követően a hosszú sérülése után visszatérő csapatkapitány, Paolo Maldini határozottan tiltakozott a sötét jelzők ellen, Adriano Galliani alelnök nem habozott kijelenteni: nagy a baj.

„Szomorú, hogy ennyire lemaradtunk a tabella élén álló Intertől, de ez nem jelenti azt, hogy válságban lenne a csapat – igyekezett a tényeket cáfolni a 11. helyen szerénykedő Milan 39 éves hátvédje. – Higgadtnak és nyugodtnak kell maradnunk ebben a nehéz helyzetben. A vasárnapi kudarcot követően jól érzékeltette az együttes hangulatát az a fagyott csend, amely az öltözőben úrrá lett a lefújás után. A dermedt légkört csak az oldotta fel, amikor belépett a terembe Adriano Galliani, és megpróbált lelket ölteni belénk.”

Nem tudni, hogy a klubvezető milyen érvekkel igyekezett megvigasztalni a játékosokat, ám valószínű, hogy nem az újságíróknak elmondott véleményét osztotta meg velük. Adriano Galliani ugyanis a sajtósoknak kerek perec leszögezte, a klub krízisbe került.

„Igen, vannak problémáink, amelyeket meg kell oldanunk – jelentette ki az alelnök. – Nevezhetik válságnak is a szituációt, azt viszont visszautasítom, hogy káosz lenne az együttesnél. Carlo Ancelotti vezetőedzővel elemeztük a csapat szereplését, és be kellett látnunk, hogy hazai pályán nehezen tudjuk feltörni az ellenfelek zárt védelmét, miközben idegenben általában jól futballozunk – és megnyerjük a meccseinket.”

Ezután kedvezőtlen előjelnek vehetik Adriano Gallianiék, hogy a Milan a szerdai Bajnokok Ligája-találkozóját is a Giuseppe Meazza Stadionban vívja a Sahtar Doneck ellen.

Ám ezenkívül is van miért aggódniuk az olaszoknak. Hogy mást ne említsünk, ott a klub cseppet sem irigylésre méltó csatárhelyzete: Ronaldo továbbra is sérült, Filippo Inzaghi a bajnokságban eddig még nem szerzett gólt az idényben, Alberto Gilardino sem ontja a találatokat, Kaká pedig kisebb térdsérüléssel lép pályára. Talán az egyetlen örömhír most Milánóban, hogy a Celtic ellen sérülést szimuláló Dida kapus eltiltását a klub fellebbezése nyomán kettőről egy BL-mérkőzésre csökkentette az UEFA, így csak a Sahtar elleni összecsapást kell kihagynia.

A hazája bajnokságát magabiztosan vezető ukrán „csodacsapatnál” ezzel szemben gond egy szál se, Mircea Lucescu alakulata eddigi két BL-ütközetét megnyerve százszázalékosan vezeti a D-csoportot, és nagyszerű formáját elnézve Milánóban sem esélytelen.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
2 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
13 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik