Arsenal-örömfutball: hetet egy csapásra

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.10.23. 23:16
Címkék
Hetet rúgott az Arsenal a Slavia Prahának, és a londoniak ezzel a nagyszerű sikerükkel a BL-rekord tekintetében beérték a négy éve csúcstartó, szintén 7–0-ra diadalmaskodó Juventust.

„Nem engedhetjük meg ma gunknak, hogy egy percre is lazítsunk, még akkor sem, ha mi vagyunk a Slavia Praha elleni összecsapás esélyesei” – adta ki a jelszót csapatának Arsene Wenger menedzser a kedd esti Bajnokok Ligája-ütközet előtt. A játékosok pedig olyannyira komolyan vették a szakember útmutatását, hogy a csehek ellen lehengerlő, varázslatos futballal rukkoltak ki, és a gólokkal sem fukarkodtak: végül megalázó, 7–0-s csapást mértek a szebb napokat látott vendégegyüttesre. A sort Cesc Fabregas nyitotta meg az 5. percben szerzett találatával (az Arsenal karmestere később még egyszer betalált), a találkozó főszereplőjének mégsem őt, hanem a mindössze 18 esztendős Theo Walcottot tekinthetjük. A Bajnokok Ligájában életében először kezdő fiatal támadó a Slavia ellen megrúgta első BL-gólját, majd nem sokkal később a másodikat is. A sors fintora, hogy az egyébként inkább csak csereként számba vett ifjú tehetség csupán azért kapott helyet az együttesben, mert a posztján játszó Robin van Persie a múlt héten megsérült, így előreláthatólag hat hétig nem számíthat rá Arsene Wenger.

Habár az angol válogatottban minden idők legfiatalabb játékosaként pályára lépő Theo Walcott ezen a mérkőzésen végképp bizonyította, hogy nincs megilletődve, ha tétmérkőzésen kell helytállnia a felnőttek között, a londoni együttes teljesítménye természetesen nem csak a tinédzser ragyogó formáját dicséri. A mindvégig látványosan, kifejezetten élvezetes futballt játszó angolok kedd esti produkcióját talán annak az internetes hozzászólónak a véleménye jellemzi a leginkább, aki szerint az Arsenal Slavia elleni meccsét nézni körülbelül akkora szórakozást jelentett az embernek, mintha a világ legszebb nőjével tölthetett volna el egy pásztorórát…

A Bajnokok Ligája-csoportját mindeddig százszázalékosan vezető csapat óriási győzelmének értékét növeli, hogy Arsene Wenger meccs előtt megfogalmazott véleménye szerint ezen a találkozón dőlt el, hogy együttese képes-e mentálisan elviselni az esélyesség terhét. Nos, a legkevesebb, amit a BL történetének legnagyobb különbségű győzelméről – az Arsenal beérte az eddigi csúcstartó Juventust, amely 2003. december 10-én verte meg 7–0-ra az Olympiakoszt – elmondhatunk: képes volt…

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
2 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
13 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik