Sakic és Stastny is remek

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.10.08. 23:35
Címkék

Egyetlen NHL-mérkőzést játszottak hétfő hajnalban, de említésre méltó eseményből így sem volt hiány. Elég, ha annyit mondunk: Paul Stastny egymaga öt pontot gereblyézett össze, ami már önmagában megalapozta, hogy a Colorado Avalanche nyerjen a San Jose Sharks ellen (6–2), Milan Hejduk duplája pedig pláne. Ehhez jön még, hogy az Avs csapatkapitánya, Joe Sakic egy góllal s egy gólpasszal elhaladt Phil Esposito mellett, és már az örök NHL-pontlista nyolcadik helyén nyomul 1591 egységgel. „Elég régóta közelítettem ehhez az eredményhez, természetesen nagyon büszke vagyok. Rengeteget jelent nekem, hogy ilyen régóta a pályán lehetek, valamint hogy ilyen nagy nevek közé kerültem” – örömködött Sakic. Stastny produkciója sem semmi: a center a Dallas elleni idénynyitón mesterhármast szerzett, azaz összességében négy gól, négy gólpassz a termése eddig, ami elég is volt az NHL első hetének legjobbja cím begyűjtéséhez.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
8 perce

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
15 perce

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
20 perce

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
42 perce

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
58 perce

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
1 órája

Torna-vk: Mayer Gréta ugrásban bronzérmes lett Dohában

Torna
1 órája

A Kecskemét megverte a Nyíregyházát, és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik