Csak hajszálon múlott

BERECZKY ATTILA, DONÁT TAMÁSBERECZKY ATTILA, DONÁT TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.10.07. 00:27
Címkék
Remek kezdés után a mérkőzés utolsó percéig volt esélye az MKB Veszprémnek az idegenbeli bravúrra, ám végül a Gummersbach szerzett két pontot.

Furcsa így a Köln Arena. A januá ri férfi-vb döntőjének is otthont adó, 20 ezer nézőt befogadó pazar létesítmény lelátóin ezúttal alig kétezren lézengtek. Hiába, a G’bach nem remekel a Bundesligában. Ezért fontos Alfred Gislason csapatának a sikeres BLszereplés, hiszen a szurkolók tartós távolléte a klub büdzséjén mély nyomot hagyhat.

Az elején úgy tűnt, nem ezen a mérkőzésen fogja visszahódítani drukkereit a sztáregylet, hiszen a házigazda nem tudott mit kezdeni az MKB Veszprém fegyelmezett védekezésével, no meg Dejan Periccsel. A szerb kapus főként a Gummersbach szélsőit „oktatta”, míg a másik oldalon a gyakran kiszolgáltatott helyzetbe kerülő Fazekas Nándor nem találkozott a labdával. Ilyés Ferenc jól lőtt, száguldoztak az Iváncsik testvérek (főként Gergő volt elemében), így hamar meglépett az MKB, Gislason már a negyedik percben időt kért. Úgy tűnt, hiába, hiszen továbbra is a magyar akarat érvényesült a pályán.

Védekezést váltott, és kapust cserélt a Gummersbach (jött Goran Sztojanovics), s főként a fal előtti zavaró okozott gondot a veszprémieknek. Egyre több hiba csúszott a támadásokba, s hiába variálta a sorokat Mocsai Lajos, ebben az időszakban nem volt stabil mezőnyjátékosa a csapatnak. A másik oldalon viszont a félidő második részére összeállt a támadójáték, s fordított a Gummersbach.

Ismét a Veszprém percei következtek a szünet után. Pericsbravúrok, Ilyés-bombák, s máris oda a német előny. Igaz, a vezetést nem sikerült visszavenni, de látszott, hogy van tartása a magyar együttesnek. A legkritikusabb pillanatokban Perics mindig bemutatott néhány bravúrt, s Iváncsik Gergővel sem tudtak mit kezdeni a hazaiak, a hajrában a szélső átlövésgóljával egyenlített az MKB. Megtartani azonban nem sikerült az egy pontot jelentő eredményt, mert az orosz bírók segédletével begyűrte a Veszprémet a Gummersbach.

A vereség bosszantó, a játék biztató, ám a folytatásban már nem hibázhat Mocsai Lajos csapata, amely igazolta: egyenlő ellenfele a kvartett másik nagy esélyesének.

A csoport másik mérkőzésén: Celje (szlovén)–Valur Reykjavík (izlandi) 34–24 (19–13)

Legfrissebb hírek

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
5 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
14 perce

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
39 perce

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
43 perce

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
48 perce

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
1 órája

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik