Sir Alex Ferguson dühöngött

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.09.30. 00:32
Címkék

Ahhoz képest, hogy korábban Miki egér-kupának nevezte, a Ligakupa hétközi fordulója miatt Sir Alex Ferguson igencsak bosszús lett. Ez persze nem csoda, hiszen a Manchester United az első adandó alkalommal búcsút intett a tornának, ráadásul otthon, majdnem telt ház előtt a másodosztályú Coventrytől kapott ki 2–0-ra. Ám mindennek van magyarázata: Sir Alex Ferguson teljes első csapatát szabadságolta szerdán – a meccshiányban szenvedő Wayne Rooney is hiába rágta a tréner fülét, hogy játszhasson –, a második sor pedig egyszerűen felsült.

Az ifjak egytől egyig pocsékul játszottak, márpedig néhány év múlva nekik kellene a nagy generáció, azaz Ryan Giggs, Gary Neville vagy Paul Scholes helyébe lépniük. Ám éppen a Scholes utódjának kiszemelt Anderson volt a legrosszabb szerdán, a United pedig nem ezért utalt át nyolcmillió fontot, azaz 2.8 milliárd forintot a Porto számlájára – ha így megy tovább, a későbbi sikerek reményében megállapított még egyszer ekkora summát nem kell majd kifizetniük…

A szintén sokba kerülő portugál Nani még úgy-ahogy elfogadhatóan teljesített, de például a Cristiano Ronaldo helyén szerepet kapó Chris Eagles már alig ért a labdához, az előző szezonban a Zaragoza védelmében zseniálisan teljesítő Gérard Piqué meg úgy forgott a máltai Michael Mifsud cselei után, mint a ringlispíl, holott Rio Ferdinand és Nemanja Vidics után elvben ő lenne a harmadik középhátvéd a sorban. Mindez azzal kiegészítve, hogy Sir Alex azt mondta, fiataljai megnyerhetik a sorozatot, mert vannak olyan jók, mint az Arsenal ifjai, akik az erős Newcastle ellen simán továbbjutottak. Tényleg kiábrándító.

„Meghökkentett ez a teljesítmény, erre egyáltalán nem számítottam – mérgelődött Sir Alex Ferguson. – Nem érdekelnek az indokok és a körülmények sem. Egyszerűen borzalmas volt a mutatott produkció. Rengeteget dicsértük ezeket a fiúkat, úgyhogy ami most történt, mindannyiunkra sokkolóan hatott. Lehetőséget akartam adni nekik, amire nem sok alkalmam van. Talán a Coventry szurkolói zavarták meg néhányukat, mert a labdára rendre mi érkeztünk később. Kilencven percen át csalódást okoztak, nincs mentségük.”

Ezután nem meglepő, hogy a több mint másfél évtizede az első csapat keretéhez tartozó Ryan Giggs tárgyalást kezdett szerződésének meghosszabbításáról…

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
3 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
3 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik