Még gyakorlásra sem jók a meccsek

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.09.30. 00:32
Címkék
Két nap alatt három fölényes győzelmet aratott az Euroliga első selejtezőkörének D-csoportjában az Eger, ám az eddigi ellenfelek annyira gyengék voltak, hogy még gyakorlással sem ért fel a játék.

Az már a lisszaboni utazás előtt nyilvánvaló volt, hogy a Brendon-UPC-ZF-Eger a négy kötelező győzelem mellett az olasz bajnoki bronzérmes Bresciával fog harcolni a D-csoport elsőségéért az 1. selejtezőkörben. Egyúttal Gerendás György edző azt remélte, arra tökéletes lesz a torna, hogy gyakoroljon a csapat, mivel a hat érkező és ugyanennyi távozó miatt jelentősen kicserélődött az egriek kerete az új szezon előtt. Ezenkívül abban is bízott, hogy nem kell az első mérkőzésre benevezett 13 pólóssal végigjátszani az öt meccset, hanem mind a 14, Lisszabonba utazó játékos lehetőséget kaphat. Nos, az olimpiai bajnok szakembernek két mérkőzés után csalódnia kellett. Az első problémával már rögtön az első találkozó előtt szembesült, a LEN illetékesei ugyanis ragaszkodnak a 13 tagú keretek állandóságához.

„Azt reméltük, lehet majd cserélgetni a játékosokat – mondta a péntek délelőtti mérkőzést követően Gerendás. – Miután Kovács Gábor belázasodott, Hegedüs Gábor megfázott, Kis Gábornak a torka fáj, és Biros Péter is kevesebbet játszhat, úgy döntöttem, egy kapussal pólózzuk végig a tornát. Emiatt Decker Attila marad ki a keretből.”

Nagy rizikót nem vállalt az edző, hiszen az eddigi eredmények alapján még Szécsi Zoltán kiválása esetén is megszerezné az első két hely valamelyikét a hevesi gárda. Csakhogy a torna első számú célja a csapat összeszoktatása, a támadások és a védekezés gyakorlása lett volna.

„Sajnos nem érnek sokat a mérkőzések – szomorkodott és elégedetlenkedett egyszerre a szakember. – Nem tudjuk gyakorolni, amit szeretnénk, mert az ellenfél nem azt, és nem olyan tempóban teszi, ahogyan azt várnánk. A Brescia-meccs értékes lesz, és a Galatasaray ellen is lehet majd gyakorolni.”

Péntek este a holland Polar Bears bújt az áldozati bárány bőrébe, és ahogyan Gerendás megjósolta, az eddigi két mérkőzéshez hasonlóan sima győzelem született. Az első félidőben még takarékosan játszott az Eger, aztán Biros Péterék a szünet után megnyomták a harmadik negyedet, ám mivel a negyedik ismét mérsékeltebb pólót hozott, a tornán először nem jutott el húszig a csapat.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Újpest meccs az NB I-ben, BVSC–Vasas az NB II-ben

Minden más foci
11 perce

Meglepetés, a Saint-Étienne legyőzte a Lyont a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
12 perce

A Real Madrid a 93. percbeli Valverde-rakétával győzött az Athletic Bilbao ellen

Spanyol labdarúgás
38 perce

„Mégis hova kellett volna mennie Verstappennek?" – a Red Bull értetlenkedett, az FIA érvelt

F1
44 perce

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
58 perce

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
1 órája

Hosszabbításban az USA nyerte meg a női jégkorong-vb-t

Jégkorong
1 órája

Negyedszer is legyőzte a Banská Bystricát a Komárom

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik