Szávay Ági menetel

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.09.28. 00:02
Címkék
Szávay Ágnes egy sima és egy szoros szettet hozó mérkőzésen 6:1, 6:4-re legyőzte az orosz Galina Voszkobojevát, és bejutott a legjobb nyolc közé a szöuli WTA-tornán.

Az első fordulóbeli szabadkártyás dél-koreai Li Ja Ra után újabb viszonylag ismeretlen ellenfél várt Szávay Ágnesre a 145 000 dollár összdíjazású szöuli WTA-tornán. Legalábbis a statisztikák szerint, ugyanis a Vasas soltvadkerti teniszezője felnőttek között egyesben korábban még nem játszott a világranglista-134. orosz Galina Voszkobojevával.

Emlékei viszont voltak a 22 éves teniszezőről a magyar lánynak, aki elmondta, párosban már teniszezett moszkvai riválisa ellen, így tudta, a 183 centi magas játékos szerváira nagyon kell figyelni, de azért reméltük, legyőzése nem jelent gondot az utóbbi időben – ez szerencsére már hónapokat jelent – kiváló formában játszó Szávaynak.

Az első szettben nem is jelentett. A magyar teniszező kicsit nehezen melegedett be, az első játékban bréklabdája is volt Voszkobojevának, de Szávay nem engedte ki a kezéből a nyitó gémet. Két sima adogatójáték után pedig már feljegyezhettük az első bréket, amelyet Voszkobojeva szervájánál újabb követett, 5:1-es vezetése után nem okozott gondot a világranglista20. Szávaynak a szett megnyerése, azaz akárcsak az első fordulóban, ismét sima játszmagyőzelemmel kezdett a magyar lány. A tendencia a második felvonásban is folytatódott – sajnos. Ugyanis a könnyedén megnyert első szettet jóval nagyobb küzdelmet hozó második követte, azaz ismét egy kisebb holtpont következett be Szávay játékában. Voszkobojeva kezdte az adogatást, szépen hozta a szerváit, sőt a negyedik játékban megbrékelte Szávayt, szerencsére azért négy lehetőségéből ez volt az egyetlen, amellyel az orosz élni tudott. A 3:1-es hátrány viszont mintha csak felpaprikázta volna a magyar versenyzőt, rögtön visszavette elveszített szerváját, és innentől már nem volt kérdéses, ki nyeri meg a mérkőzést. Szávay még egyszer brékelt, mellette hozta a saját szerváját, így másfél óra után fogadhatta ellenfele gratulációját.

„A szervezők fedett pályára vitték a mérkőzésünket, és jóval gyorsabb volt a pálya, mint a szabadtéri – tudtuk meg a meccs után Szávaytól. – Ez kedvezett az orosz lánynak, aki magas, jól szervál, csípőből üti meg a labdákat. A második szettet nagyon jó játékkal kezdte, ezért veszítettem el a szervámat, de próbáltam irányítani a játékot, sokat mozgatni, és nyomást gyakorolni rá.”

Szávaya négy közé jutásért pénteken a görög Eleni Daniiliduval játszik. A világranglista37. játékossal eddig egyszer találkozott Szávay, az idén New Havenben három szettben, 4:6, 6:1, 7:5-re győzte le. Szávay újabb siker esetén jelentős lépést tehet a Venus Williamsszel vívandó lehetséges álommérkőzés felé. A Nemzeti Sport által Szávay Ágnes ütőjére meghirdetett licit állása csütörtök este 2 024 115 forint volt.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Kassa–Dunaszerdahely

Minden más foci
53 perce

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
1 órája

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
1 órája

Curling: legalább egy erős csapatot le kell győzniük a mieinknek az olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
1 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
1 órája

Gondok Szalai Attila klubjánál: letartóztatási parancsot adtak ki a Kasimpasa tulajdonosa ellen

Minden más foci
1 órája

Prima Primissima díj: Illés Fanni és Nyilasi Tibor is a jelöltek között

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik