World Grand Prix: rajt!

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.08.03. 00:12
Címkék

A pénteken rajtoló női World Grand Prix-n a világ 12 legjobb válogatottja (Brazília, Tajvan, Japán, Hollandia, Kuba, Kazahsztán, Oroszország, Egyesült Államok, Kína, Dominikai Köztársaság, Olaszország, Lengyelország) három hét végén összesen 54 mérkőzést játszik. Augusztus 22. és 26. között a kínai Ningpóban rendezik meg a hatos döntőt, amelynek a hazaiak biztos résztvevői. A címvédő brazilok tavaly az oroszokat győzték le a döntőben, de az európai együttes néhány hónappal később, a világbajnokság fináléjában visszavágott. A brazilok újabb diadalára kevés az esély, az együttes nincs jó formában, a csapategység sem az igazi. A végső sikerre esélyes olaszok szövetségi kapitánya, Massimo Barbolini bizakodó. „Elégedett vagyok csapatom felkészülésével, jöhetnek az éles összecsapások – mondta a tréner. – Valamennyi ellenfelünk nagyon erős, még akkor is, ha Brazília gyengélkedik. Hollandia ellen is nehéz dolgunk lesz, de a célunkat lépésenként araszolva kell elérnünk: döntőbe akarunk jutni.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
6 perce

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
11 perce

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
22 perce

Vízilabda: legyőzte az olaszokat, vb-elődöntős az U20-as válogatott

Utánpótlássport
46 perce

Férfi kézi: a svéd élvonalban folytatja Nagy Martin

Kézilabda
48 perce

Salló Alpár marad a Csíkszeredában

Jégkorong
53 perce

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
59 perce

Hatodik lett a női párbajtőrcsapatunk a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik