„Minden döntést a csapat érdekében hozok meg” – Xabi Alonso Vinícius kispadra ültetéséről

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.25. 09:59
Új felállás: Xabi Alonso a kispadra ültette Viníciust (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 3–0-ra nyert a Real Oviedo vendégeként a spanyol élvonal (La Liga) 2. fordulójában. A mérkőzés után Xabi Alonso, a madridiak vezetőedzője, valamint Aurélien Tchouaméni értékelt.

„Jó mérkőzést játszottunk, az első félidőben a labdával és anélkül is jó tempóban futballoztunk. Az ellenfél időnként visszaállt, ami megnehezítette a dolgunkat, de a ritmusunk ettől függetlenül rendben volt. A szünet után egy kicsit visszaestünk, az Oviedo is magasabb fokozatra kapcsolt, így  nehéz volt tartani a tempót.fogalmazott Xabi Alonso. – Több ízben is megszereztük a labdát a védelmüktől, le tudtuk rohanni őket, és a 2–0-s vezetés megnyugtatta a srácokat. Összességében egy komoly idegenbeli meccsen vagyunk túl, amelyen a csapat hozzáállásával, a labda és az anélküli játékkal is elégedett vagyok.”

A baszk tréner hozzátette, hogy az ellenfelek és az aktuális szükségletek függvényében állítja össze a mindenkori kezdőcsapatot, majd kitért Vinícius Júnior kispadra ültetésére is.

„Vini jól szállt be a meccsbe, hiszen mindkét gólban kulcsszerepet játszott. Mindenkire szükségünk van, legyen szó a kezdőcsapat tagjairól vagy a kispadról beálló játékosokról, hiszen sok mérkőzés vár ránk. (...) Nincs két egyforma futballista. Persze, mindenkitől elvárom ugyanazt a tiszteletet, de értelemszerűen minden játékossal más-más a kapcsolatom. Minden döntést a csapat érdekében hozok meg, ilyen volt ez is” – mondta Xabi Alonso, majd elárulta, hogy Kylian Mbappé négy kilót fogyott a nyári klubvilágbajnokság óta, de elismeréssel szólt az ezúttal a kezdőcsapatban szóhoz jutó Rodrygo játékáról is.


„Fontos győzelmet arattunk, az idény kezdete előtt azt mondtuk, hogy szeretnénk megnyerni a válogatott szünet előtti három mérkőzést – ebből kettő már megvan. Ma ráadásul többször is betaláltunk amellett, hogy nem kaptunk gólt. (...) Az igazság az, hogy igyekeztünk az ellenfél térfelén labdákat szerezni, így könnyebb gólokat rúgni, ahogyan azt ma is láthattuk. Mindenki élvezte a játékot, és a folytatásban is ezt a magas színvonalat kell hoznunk”így a királyiak szűrője, Aurélien Tchouaméni.

A JELEK SZERINT VINÍCIUS ISMÉT A RÉGI

A spanyol sportsajtó külön figyelemmel követte Vinícius Júniort, akit 2024 szeptembere óta először neveztek a kezdőcsapat helyett a kispadra a királyi gárdában. A brazil szélső (akit 1–0-nál vezényelt a pályára Xabi Alonso) jól szállt be a meccsbe, előbb gólpasszt adott Kylian Mbappénak, majd saját maga is betalált, kialakítva a 3–0-s végeredményt. 

Vinícius a korábban látott,  megosztó megnyilvánulásait illetően sem hazudtolta meg magát, a Real második gólja után ugyanis ünneplés helyett pörölni kezdett a játékvezetővel, aki néhány perccel korábban műesés címén adott neki sárga lapot. A helyzetet végül a gólszerző Mbappé mentette meg azzal, hogy befogta csapattársa száját, megelőzve egy esetleges második sárga lapot (és az ebből következő kiállítást). 

Vinícius a harmadik gólnál sem bírt magával, s másodosztályra utaló kézjelekkel provokálta az újonc Oviedo szurkolóit – zárta összegzését a Marca.

CEBALLOS ELKÖSZÖNT?

A 29 éves középpályás a mérkőzés hajrájában csereként lépett pályára, és a meccs után a hivatalos Instagram-oldalára posztolt egy képet, mely alá a „last dance” (utolsó tánc) kifejezést kommentálta. A rutinos futballistát az elmúlt átigazolási időszakokhoz hasonlóan idén nyáron is összeboronálták korábbi klubjával, a Real Betisszel, de egyelőre nem tudni konkrétumról az esetleges transzferrel kapcsolatban.

Forrás: Instagram/Dani Ceballos

SPANYOL LA LIGA 
2. FORDULÓ
Oviedo–Real Madrid 0–3 (0–1) 
Oviedo, Carlos Tartiere Stadion. Vezett: Ricardo De Burgos
Oviedo: Escandell – Luengo (H. Hasszan, a szünetben), Costas, D. Calvo, Rahim – Sibo – N. Vidal, Ilics (Ejaria, 72.), Dendoncker (Santi Cazorla, 90.), Chaira (Brekalo, 79.) – Rondón (Vinas, 72.). Vezetőedző: Veljko Paunovics
Real Madrid: Courtois – Carvajal (Alexander-Arnold, 87.), Rüdiger, Huijsen, Carreras – Fe. Valverde, Tchouaméni – Mastantuono (Brahim Díaz, 63.), Güler (Gonzalo García, 74.), Rodrygo (Vinícius Jr., 63.) – Mbappé (D. Ceballos, 87.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerzők: Mbappé (37., 83.), Vinícius Jr. (90+3.)

 

Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2 órája

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
11 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
17 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.10.04. 23:00

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.10.04. 20:45

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 23:10

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.02. 23:34
Ezek is érdekelhetik