Zöld-fehér – rózsaszínben?

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.07.22. 00:18
Címkék
Egyre több hír lát napvilágot a Ferencváros jövőjével kapcsolatban. Akik néhány hete még pesszimistán látták a válságban lévő klub helyzetét, ma már újra bizakodhatnak. Csank János Üllői útra szerződése jelzésértékű volt, és ami azóta történt, ugyancsak azt vetíti előre: van kiút a csődhelyzetből és a másodosztályból.

Kevin McCabe elismert, tiszte letnek örvendő üzletember Angliában. Nagyjából olyan helyet foglal el a brit üzleti életben, mint Magyarországon Demján Sándor vagy Várszegi Gábor. Márpedig ha Kevin McCabe lelkesen nyilatkozik a Ferencvárossal kapcsolatos tárgyalásukról, akkor ott bizony fontos dolgok készülhetnek. Amint arról pénteki számunkban hírt adtunk, a Sheffield United tulajdonosa hosszabb interjút adott az angol The Guardian napilapnak, s ebben már arról nyilatkozott, hogy öt éven belül szeretne tehetséges magyar fiatalokat látni a klubjában. Ehhez nem kell más, mint mindenben egyezségre jutni a Ferencvárossal.

Az FTC-t 8.2 milliárd forintért lehet megvásárolni, s bár ezt az összeget egyelőre sokallja az angol üzletember, alkura hajlandó. Lesz, lehet jövője a Fradinak – persze akkor, ha az üzletember pályázatot nyújt be a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak, és megnyeri a kiírást.

Takács Tibor, az FTC elnöki főtanácsosa kérdésünkre a következőket mondta: „Július végéig sok mindennek el kell dőlnie. Kevin McCabe a jövő hét folyamán érkezik Budapestre, s akkor ül velünk tárgyalóasztalhoz. Természetesen szóba kerül majd az Üllői úti stadion és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának értékesítése, továbbá az FTC Zrt. részvényei is. Téma lesz az általunk írásban és szóban is kért úgynevezett forró pénz, s az angol üzletember ezen a megbeszélésen közli majd velünk, mennyit hajlandó áldozni ránk. Bizakodó vagyok, a futballcsapat éves költségvetése kétszáz–kétszázötvenmillió forint lesz.”

Ez a bizonyos forró pénz több száz millió forintra rúg.

A Ferencvárosnak jól jönne ez az összeg, hiszen van még tartozása bőven, és hamarosan kezdődik az NB II-es idény.

Mátyus Jánost már szerződtette az FTC, rajta kívül érkezhet még a Pakson szereplő Horváth Ferenc.

S még egy fontos hír az Üllői útról: augusztusban újra a Ferencvárosé lesz a klub utánpótlása. Jelenleg a fiatalok csapatait életben tartó kft. hetvenöt százaléka magánszemélyek kezében van, ám ezt a hányadot heteken belül visszavásárolja az FTC Zrt. és az anyaegyesület.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Kylian Mbappé vezeti a góllövők 9 havi világranglistáját, Varga Barnabás a 33.

Minden más foci
25 perce

Akad pozitívum is a Kassa eddigi szereplésében: Kovács Mátyás

Minden más foci
39 perce

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
1 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
1 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
1 órája

MotoGP: a világbajnok Marc Márquez óriásit bukott, Aldeguer karrierje első sikerét aratta – videó

Egyéb autó-motor
1 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik