A kapitány: van jövőnk! (1.)

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.06.07. 22:50
Címkék
Most minden fordítva történt. Amíg szombaton Görögországban az eredményt, a 2–0-s fiaskót tarthattuk elfogadhatónak a gyatra teljesítmény mellett, Oslóban épp az ellenkezője igaz. A norvégoktól súlyos, 4–0-s vereséget szenvedett nemzeti csapatunk, pedig a játékosok egy részének produkciója a nagy zakó ellenére is biztatóbbnak tűnt, mint néhány napja Krétán. Várhidi Péter szövetségi kapitány ettől függetlenül bízik a fejlődésben.

Egy feltehetőleg álmatlan éjszaka után miként értékeli a szerda este történéseit? Meg kellene néznem még egyszer a meccset, akkor talán tisztább lenne a kép, és részletesebb szakmai értékelésbe is belekezdhetnék – fogalmazott a találkozó másnapján Várhidi Péter. – Így most csak azt tudom mondani, amit ott átéltem, és megmaradt bennem. A legfontosabb, hogy a norvégok fejjátékban egyértelműen megvertek minket. Ellenfelünk jobban kezdett, de mi nem roppantunk össze, az első félidő hajrájában és még inkább a második játékrész első felében egyenrangú partnerei voltunk a házigazdának. Ekkor több ziccert dolgoztunk ki és rontottunk el. Összességében ezért ennyire bosszantó ez a súlyos vereség: nem volt a két együttes között négygólos különbség. Akkor most a játékosok ne is szégyelljék magukat? De. A nulla négyért szégyellhetjük magunkat, de ugyanazt tudom mondani, amit a meccs előtt: ne törjön senki pálcát a magyar csapat felett. Az út elején tartunk, ezeken a futballistákon nem lehet számon kérni, ha kikapnak a mieinknél sokkalta erősebb görögöktől és norvégoktól. Aki a magyar válogatott mezében pályára lép, olyan nemzetet képvisel, amelynek a színeiben világklasszisok szerepeltek. A fiatal kor, a tapasztalatlanság csak mentő körülmény lehet ennyire súlyos vereség után. Görögország és Norvégia nem a mi szintünk! De azt mondom, másfél év múlva egészen más eredmény születne mind Krétán, mind Oslóban. A kezdeti lépéseket tesszük meg, s ebben sajnos benne vannak a súlyos buktatók is. Az olyan elkerülhető gól is, mint amilyen az első norvég találat volt? Látták videón a szerdai ellenfelet, azaz tudhatták, hogy erőszakos, játékosai már-már a szabálytalanságot súrolva harcolnak az ötösön belül is. Nem lehetett volna erre felkészülni? Ismétlem, meg kellene néznem újra a meccset, de így is állítom, hogy szabálytalan volt az


folytatás...
Legfrissebb hírek

IFFHS: Kylian Mbappé vezeti a góllövők 9 havi világranglistáját, Varga Barnabás a 33.

Minden más foci
27 perce

Akad pozitívum is a Kassa eddigi szereplésében: Kovács Mátyás

Minden más foci
41 perce

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
1 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
1 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
1 órája

MotoGP: a világbajnok Marc Márquez óriásit bukott, Aldeguer karrierje első sikerét aratta – videó

Egyéb autó-motor
1 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik