Kölcsönös egymásra találás

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.06.06. 23:25
Címkék
Az osztrák bajnokságban is induló Alba Volán három magyar válogatott játékost és egy cseh hokist szerződtetett.

Svédország, Németország és Lengyelország helyett Magyarország. Évekkel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, hogy így válasszon egy hokis, manapság azonban sokat változott a helyzet. Különösen azután, hogy az Alba Volán felvételt nyert az Erste Bank Ligába, a remekül szervezett, magyar léptékkel mérve bivalyerős osztrák bajnokságba. Tokaji Viktor és Benk András maradhatott volna a svéd Huddingében, az Újpestről elköszönő Horváth Andrásnak csak a nevét kellett volna odaírnia az előkészített remek szerződésre a lengyel extraligás Naprzód Janównál, a cseh Michal Dostál pedig kedvére válogathatott a szlovák ajánlatok között. Ők négyen azonban úgy döntöttek, a Volánban folytatják pályafutásukat. Mint a városban a kapuit néhány napja megnyitó Café 19ben (figyelem: a csapat ászának, ifjabb Ocskay Gábornak a hangulatos kávézóját egy hét múlva ünnepélyes keretek között is átadják) megtartott sajtótájékoztatón kiderült, mind a négyük hiúságára hatással volt az ausztriai megméretés, ahogy mondani szokták: ezt a nagy kalandot nem akarták kihagyni. S miután a felek kölcsönösen egymásra utaltak (a Volán erősítésre szorul), üzletet kötöttek. Mint elhangzott, csatárposzton várható még erősítés, s légiósban gondolkoznak. Eldőlt, hogy Csibi József, Simon Csaba és Robert Rehák után Tőkési Lajostól is megválik a klub – a védő Lengyelországban folytathatja. A szükséges 1 millió eurós, 250 millió forintos költségvetés mintegy 25%-a továbbra is hiányzik – leginkább névadó szponzorban gondolkoznak. Tárgyalás tárgyalás hátán, így telnek a vezetők mindennapjai. Hogy nem hiábavalóan, íme, a bizonyíték: a Viszló Trans a szakosztály mellé állt, átvállalva a csapat utazási költségeit. A benzinárakat pedig ismerjük…

Legfrissebb hírek

Vedran Bosnic harcos Szolnoki Olajbányászt ígér

Kosárlabda
36 perce

Fiatal ukrán csatárt igazolhat az ETO FC Győr – sajtóhír

Labdarúgó NB I
37 perce

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
1 órája

Zubai Gábor lett a dunaújvárosi női kézisek edzője

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
1 órája

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
2 órája

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik