„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.08.13. 07:35
null
A bolgár lapok szerint a Ferencváros jobb helyzetkihasználása kulcsfontosságúnak bizonyult (Fotó: MTI / Hegedüs Róbert)
Mint ismert, a Ferencváros 3–0-ra nyert hazai pályán a Ludogorec ellen, ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A bolgár lapok a spanyol játékvezető vitatott ítéleteiben és a rossz helyzetkihasználásban látták a Ludogorec vesztét.

„A Ludogorec fájdalmas BL-búcsújához a spanyol játékvezetők is hozzájárultak”kezdi cikkét a sportal.bg. A bolgár portál megjegyzi, hogy a Ludogorecnek számos helyzete volt, főleg az első félidőben, majd kitér a játékvezetők szerepére. „A visszavágó elején Ivajlo Csocsev fejelt a hazaiak kapujába, de a spanyol játékvezető rendkívül vitatott lesállás miatt érvénytelenítette a gólt.”

„Győzelemre és továbbjutásra játszottunk. Az öltözőben többször is megnéztük a helyzetet, nem úgy tűnik, hogy lesen lettem volna. Talán ez volt a fordulópont, ha korán vezetést szerzünk, akkor teljesen más lett volna a mérkőzés. A Ferencváros kihasználta a lehetőségeit, mi többet birtokoltuk a labdát, szerintem a bíró is részben felelős ezért az eredményért” – idézi Csocsev gondolatait a bolgár lap.

A 32 éves bolgár középpályás emellett egy másik esetet is számon kér a játékvezetőről, ezzel foglalkozik a gong.bg is. „A bolgár bajnoknak nem ítéltek meg egy büntetőt, amikor Gartenmann meglökte Csocsevet, a spanyol játékvezető azonban nem fújt a sípjába.” 

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon – a Ludogorec kiesett a Bajnokok Ligájából!” ezzel a címmel jelent meg a portál tudósítása. A gong.bg megjegyzi, hogy a mérkőzés nemcsak az eredmény miatt hagyott keserű szájízt a bolgár bajnok számára, hanem a vitatott bírói döntések miatt.

A temasport.com jóval visszafogottabban ír a mérkőzésről: „A Ferencváros legyőzte a Ludogorecet és ezzel kiejtette a Bajnokok Ligájából.” A cikkben szó van a vitatott játékvezetői ítéletről, valamint megjegyzik, hogy a bolgár bajnok ezen kívül is számos lehetőséget alakított ki, de a Ferencvárossal ellentétbe nem tudta értékesíteni a helyzeteit.

Szintén a támadások befejezését emlegeti fel a topsort.bg. „A Ludogorec remekül kezdte a mérkőzést, ennek következtében több jó lehetőséget is kialakított, de a gól nem sikerült.” A bolgár oldal emellett kiemeli Dibusz Dénes remek védéseit és Varga Barnabás klasszisát is.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROSI TC–LUDOGOREC (bolgár) 3–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 19 111 néző. Vezette: Alejandro Hernández (José Naranjo, Marcos Cerdan Aguilar) – spanyolok
FTC: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Ötvös (J. Levi, 88.), Kanikovszki (Zachariassen, 88.), Tóth A., O'Dowda – Joseph (Gruber, 75.), Varga B. (Maiga, 80.). Vezetőedző: Robbie Keane
LUDOGOREC: Bonmann – Son Gómez (S. Ivanov, 82.), Verdon, Kurtulus, Nedjalkov – Kaloc (P. Sztanics, 64.), D. Duarte, Csocsev – Marcus (Chouiar, 64.), Bile (Tekpetey, 82.), Caio Vidal. Vezetőedző: Rui Mota
Gólszerző: Varga B. (38., 79.), Szalai G. (86.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–0-s összesítéssel

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Legfrissebb hírek

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
2 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája

Ötvös Bence: Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem

Bajnokok Ligája
10 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
11 órája

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
11 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
13 órája

BL-selejtező: így kezd az FTC a Ludogorec elleni visszavágón

Bajnokok Ligája
14 órája

A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:10
Ezek is érdekelhetik