Kosárlabda: veretlenül vág neki az Eb-nek az U16-os leányválogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.14. 11:03
null
Péntek délután a lengyelek ellen kezdi meg szereplését az U16-os leány kosárlabda-válogatott a romániai Eb-n. Czirják Szilvia együttese veretlenül áll a felkészülés során, így nem csoda, hogy a mieink nagy reményekkel várják a kontinenstornát.

Tizennégyből tizennégy – igencsak jól fest az U16-os leány kosárlabda-válogatott mérlege, ugyanis valamennyi edzőmeccsét megnyert mind az évad közben, mind a közvetlen Európa-bajnoki felkészülés során. Az idény közben megnyert soproni Bajnokok Tornája és fehérvári ORV után a mieink az elmúlt hetekben kétszer-kétszer fölényesen verték a horvátokat és a briteket is, míg az olaszok otthonából szintén dupla győzelemmel tértek haza.

„Székely Norbert, a szövetség leányutánpótlásért felelős szakmai vezetője

és ez most sincs másképpen – mondta a várakozásokról Czirják Szilvia szövetségi edző. –

Ahogyan például idén nyáron az U19-eseket is láthattuk, hogy milyen jól szerepeltek a brnói világbajnokságon, jövőre mi is szeretnénk megmutatni magunkat az U17-esek legrangosabb eseményén. Remek lenne majd úgy várni a jövő nyarat, hogy két világversenyen is szerepelhetünk. Nem lesz könnyű az útunk a mostani Eb-n, mert erős csoportba kerültünk, méghozzá a címvédő finnek, és a feltörekvő nemzetek közé tartozó lengyelek, illetve a rendre stabil, jó játékot mutató csehek mellé. Mindhárom csapat gyors, agresszív és fizikális játékstílust fog képviselni, amihez nekünk is fel kell nőnünk, de a felkészülési meccseknek köszönhetően alapvetően önbizalommal várhatjuk a rajtot.”

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a csapatból papíron két kezdőjátékos, RigóDorina és Toman Zsófi is kidőlt térdsérülés miatt. Fontos kérdés, hogy az ő hiányuk vajon mennyire érezteti majd hatását a válogatott teljesítményén.

Mint már szóba került, a mieink a lengyelekkel, a finnekkel és a csehekkel szerepelnek közös csoportban.

Ugyanakkor a csoportkörnek hagyományosan csupán rangsoroló szerepe van az Eb-ken, mind a négy együttes továbbjut a kieséses szakaszba, vagyis a nyolcaddöntőbe.

A magyar csapat menetrendje a csoportmeccsek alatt:
Augusztus 15., péntek
17:00 Magyarország–Lengyelország
Augusztus 16., szombat
12:00 Magyarország–Csehország
Augusztus 17., vasárnap
19:30 Magyarország–Finnország
Az U16-os leányválogatott kerete az Eb-n:
Dinnyés Petra
Csaplár-Nagy Lara
Halasy Enikő
Mara Júlia
Székely Lia
Tóth Frotti
Gálos Hanna
Marton Szilvia
Tálosi Gréta
Horváth Réka
Lengyel Anna
Oross Anna

(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)

Legfrissebb hírek

Birkózás: három ötödik hely a lányoktól az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
7 órája

Vívás: Domonkos Emese most nem maradna le a világversenyekről

Utánpótlássport
17 órája

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is döntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.23. 21:42

Harmadik Euroliga-mérkőzését is elveszítette a DVTK

Kosárlabda
2025.10.23. 19:42

Birkózás: Szenttamási Róza bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.23. 19:07
Ezek is érdekelhetik