Görbicz Anita meglepődött

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2007.05.07. 00:43
Címkék

Ellentétes félidőket látott a közönség a Győri Audi ETO és a Budapest BankFTC pénteki összecsapásán. A női bajnoki rájátszás felsőházában az aranyéremért küzdő két együttes győri rangadóján 38–31-re nyert a címvédő hazai csapat, amelynek vezéregyénisége újra, immár sokadszor a magyar válogatott és a győriek klasszisa, Görbicz Anita volt. A válogatott irányító, akit a nemzetközi szövetség voksolásán 2005-ben a világ legjobbjának választottak meg, az első félidőben csupán egy gólt lőtt akcióból, kettőt pedig büntetőből, majd a folytatásban megrázta magát, és végül – Aurélia Bradeanuhoz hasonlóan – kilenc találattal zárta a mérkőzést. Ők ketten voltak a főszereplők, de társaik többsége, Radulovics Bojana, Simona Gogirla, Simona Spiridon, Bódi Bernadett, Vérten Orsolya, Kovacsicz Mónika és Hornyák Ágnes is csupa szív játékkal járult hozzá a megérdemelt ETO-diadalhoz. „Pedig nagyon gyengén kezdtünk, igaz, a hullámzó teljesítmény az FTC ellen nálunk nem újdonság – mondta Görbicz Anita. – Ugyanakkor a Fradinak sem sikerült végig egyenletesen, jól kézilabdáznia, pedig a tizenkét gólig jutó Tóth Tímea vezérletével nagyszerűen kezdett, és a szünetben még három góllal vezetett. Engem meg is lepett, milyen lendületesen és jól játszott az első félidőben az FTC, de nem tagadom, hogy a győzelemben akkor is bíztam, amikor három-négy góllal vezetett ellenfelünk. Aztán a második játékrészben már minden úgy történt, ahogyan mi szerettük volna. Kevesebbet hibáztunk támadásban, mozgékonyabb és erőszakosabb lett a védekezésünk, ezért a végén már nem is volt kérdéses, melyik csapat nyer. A hibáinkból azonban okulnunk kell, ezekről az öröm perceiben sem szabad megfeledkeznünk. Tudjuk, akad még javítanivalónk.

Legfrissebb hírek

Nem hajtotta ki magát a Spartathlonon, hiányérzet van benne

Csupasport
1 perce

Megemelt pénzdíjakért gyorskorcsolyáznak

Téli sportok
6 perce

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
8 perce

Molnár Noémi 16 évesen Európa-bajnoki ezüstérmes a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Egyéb egyéni
11 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
34 perce

Súlyemelő-vb: világcsúccsal nyert Muhammed Furkan Özbek 65 kilogrammban

Egyéb egyéni
39 perce

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
43 perce

Ökölvívás: három magyar ötödik hely az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
44 perce
Ezek is érdekelhetik